Foci

Guardiola újra a Nou Camp kispadján

Lesz pár érdekesnek ígérkező összecsapás a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, de egy meccs az összes többit háttérbe szorítja: ez a Barcelona-Manchester City csoportrangadó. Eleve ez a párosítás cseng a legjobban, de ami igazán nagyot dob rajta az, hogy visszatér a Nou Campban Pep Guardiola.

A 45 éves katalán szakember korábban játszott a Barcában, sőt, csapatkapitány is volt, majd ott kezdte el edzői karrierjét is és sikert sikerre halmozott.

2008 júliusától 2012 júniusáig volt a Barcelona trénere, ezalatt 247 meccset játszott a csapat, amiből 179-et megnyert, a gólkülönbség 636-181 volt. Három bajnoki cím és két BL mellett még számos trófeát nyert az irányításával Katalónia büszkesége, így érthető, ha Guardiola mindig szívesen látott vendég a barcelonai szentélyben.

Fotó: Getty Images/AMA
Pep Guardiolát párszor megröptették a barcelonai játékosok a sikerek után Fotó: Getty Images/AMA

Egyszer már egyébként járt a Nou Campban ellenfélként, a Bajnokok Ligája 2014-15-ös kiírásában 3-0-ra veszítették el a Bayern Münchennel az elődöntő első meccsét, ezzel pedig el is dőlt a továbbjutás – a Barca egyébként megnyerte a sorozatot később. Guardiola most nyáron váltott, és hagyta ott Münchent, hogy a Manchester Cityt irányítsa. Most épp Angliában járatja csúcsra a tiki-takát.

„Mindig különleges érzés számomra, ha visszatérek, rengeteg emlék köt ide. Hihetetlen, amit együtt véghezvittünk, különleges generációval dolgozhattam itt. A klub ugyanaz maradt: nagyszerű múlttal és hasonlóan remek jövőképpel.

De ezt a fejezetet már lezártam magamban, nyitottam egy újat Münchenben és most nyáron még egyet Manchesterben.

Jó teszt lesz számunkra a szerdai mérkőzés a legjobb csapat ellen. Tudom, mire készülnek és azt is tudom, mi mit fogunk játszani. Legutóbb ikszeltünk a Celtickel, úgyhogy most pontokra van szükségünk” – mondta Guardiola a keddi sajtótájékoztatóján és külön kitért arra, ő kifejezetten örül neki, hogy Lionel Messi felépült a sérüléséből és pályára léphet. Az argentin közel egy hónapot hagyott ki, a hétvégén csereként beállva gólt szerzett a Deportivo elleni bajnokin.

A Barceona jelenlegi vezetőedzője barátként tekint a korábbi csapattársra és bevallotta: nagyon szereti azt a focit, amit Guardiola csapatai játszanak.

Ő a legjobb edző a világon. De ez a találkozó nem rólunk, hanem a játékosokról fog szólni ők fogják eldönteni a meccset. A City nagyon jó dolgokat csinál az utóbbi időben, már ennyi idő alatt óriási hatással volt rájuk Pep.

Az előző szezonban döntős Atlético Madridra elvileg kötelező feladat vár, Diego Simeone együttese a Rosztov otthonába látogat. Ugyanebben a csoportban a Bayern München megpróbálja magát túltenni a madridi vereségen, a PSV-nek lesz nehéz estéje az Allianz Arénában.

Az Arsenal a Ludogorecet fogadja, a PSG a Baselt, a Napoli pedig a Benficát.

Bajnokok Ligája, a szerdai program

A csoport:
Arsenal (angol)-Ludogorec (bolgár) 20.45
Paris Saint-Germain (francia)-FC Basel (svájci) 20.45

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 4 pont (4-2), 2. Arsenal 4 (3-1), 3. Ludogorec 1 (2-4), 4. Basel 1 (1-3)

B csoport:
SSC Napoli (olasz)-Besiktas (török) 20.45
Dinamo Kijev (ukrán)-Benfica (portugál) 20.45

Az állás: 1. Napoli 6 pont, 2. Besiktas 2, 3. Dinamo Kijev 1 (2-3), 4. Benfica 1 (3-5)

C csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Borussia Mönchengladbach (német) 20.45
FC Barcelona (spanyol)-Manchester City (angol) 20.45

Az állás: 1. FC Barcelona 6 pont, 2. Manchester City 4, 3. Celtic 1, 4. Borussia Mönchengladbach 0

D csoport:
Rosztov (orosz)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45
Bayern München (német)-PSV Eindhoven (holland)

Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont, 2. Bayern München 3, 3. PSV Eindhoven 1 (2-3), 4. FK Rosztov 1 (2-7)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik