Foci

Válogatott: van miért visszavágnunk a letteknek

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este Lettország legjobbjai ellen lép pályára a 2018-as vb selejtezőjének harmadik fordulójában. Van miért visszavágniuk a mieinknek, hiszen a két csapat legutóbbi, Rigában rendezett mérkőzésén 2003. szeptember 10-én a lettek nyertek 3-1-re. Ez akkor azt is jelentette, hogy Gellei Imre tanítványai gyakorlatilag minden esélyüket elvesztették a pótselejtező elérésére.

Gera Zoltán már akkor ott volt a nemzeti csapatban, mely azóta mindkét barátságos meccsét megnyerte (2-1, 2-0) az aktuális ellenfél ellen.

Részben a norvégok elleni pótselejtezőt is Marians Pahars csapatának köszönhetjük, hiszen a lettek a 2016-os Eb-selejtezősorozat utolsó fordulójában hazai pályán kaptak ki a kazahoktól, mely közvetve hozzájárult ahhoz, hogy a mieink ne lehessenek a legjobb csoportharmadikok.

A lett válogatott jelenleg a 95. a FIFA-világranglistán, idei első vereségüket pénteken szenvedték el, a Feröer-szigetek nyert 2-0-ra Rigában. Ezt megelőzően a gibraltáriakat, a litvánokat, a luxemburgiakat és az andorraiakat legyőzték; a szlovákokkal és az észtekkel pedig döntetlent játszottak.

A mieink ellen készülő keretben többen is rendkívüli nemzetközi rutinnal rendelkeznek. A 36 éves Andris Vaņins (FC Zürich) például, a feröeriek ellen 77. alkalommal védett a válogatottban. Ő egyébként idén nyárig Vanczák Vilmos klubtársa volt az FC Sionban. A csapatkapitány, Kaspars Gorkss (FC Liepaja) nyolcvanszor ölthette magára a címeres mezt, Girts Karlsons (FK Ventpils) is átlépte már az ötvenes mérföldkövet. A magyar védőknek érdemes lesz külön ügyelniük Valerijs Sabalára, (DAC) aki harminc válogatott meccsén eddig tízszer köszönt be, többek közt az Andorra elleni selejtezőn is ő döntött a második félidőben.

Ha már védők: Korcsmár Zsolt egy kisebb sérülés miatt nem utazott el a csapattal Rigába, rajta kívül mindenki egészségesen várja a találkozót, Bernd Storck szövetségi kapitány a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: nehéz mérkőzésre számít, de ha úgy játszunk, mint Svájc ellen, akkor minden bizonnyal megszerezzük a három pontot. A hozzáállással nem volt gond a svájciak elleni mérkőzésen sem, de az egyéni hibák megfosztották az együttest a pontszerzéstől. Hétfőn este 20:45-től mindenkinek a képernyő előtt a helye, hiszen a magyar válogatott remélhetőleg magabiztos játékkal szerzi majd meg első győzelmét a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatában.

Vb-selejtező, B-csoport, 3. forduló:

Lettország – Magyarország
Riga, Skonto Stadion. V.: Gil (lengyel)

Várható kezdőcsapatok:

Lettország: Vanins – Gabovs, Jagodinskis, Gorkss, Maksimenko – Lukjanovs, Zjuzins, Laizans, Ikaunieks – Gutkovskis, Sabala

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Nagy, Gera – Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber – Szalai

A B-csoport állása:

 

1. Svájc 2 2 5–2 +3 6
2. Feröer 2 1 1 2–0 +2 4
3. Portugália 2 1 1 6–2 +4 3
4. Lettország 2 1 1 1–2 –1 3
5. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 1
6. Andorra 2 2 0–7 –7 0

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik