Foci

Guardiola: Cruyff azt mondta, lassabb vagyok, mint a nagymamája

Josep Guardiolával a Guardian készített interjút Johann Cruyff önéletrajzi könyvének bemutatóján. A katalán mester elmondta a márciusban elhunyt holland szakembert tartja a valaha volt legjobb edzőnek.

Ő különleges volt, teljesen más, mint a többiek. Nélküle ma nem tartanék itt. Neki köszönhetem, hogy ma a Manchester Cityt irányíthatom. Én nem lennék képes arra, amit ő véghez vitt. Mondták már nekem, hogy vagyok olyan jó szakember, mint ő, de szerintem ez nem igaz.

A 45 éves szakember debütáló évében, 2009-ben a Bajnokok Ligáját, a La Ligát és a Copa del Reyt is megnyerte a katalán együttessel, így emlékezett vissza arra az időszakra:

Az első szezonomban mindent megnyertem a Barcelonával, abban az esztendőben rengeteget jártam hozzá tanácsért. Mindig megbeszéltem vele az új ötleteimet, nagyon sokat köszönhetek neki.

Guardiola egy vicces sztorit is felidézett a távolabbi múltból:

Mikor először játszottam az ő irányítása alatt, nagyon izgultam. A félidőben azt mondta lassabb vagyok, mint a nagymamája. Mindig is rengeteget követelt, de védelmezte is a játékosait.

Johan Cruyff március 24-én 68 évesen vesztette életét, halálát rák okozta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik