Élő Foci

Vb-selejtező: drámai végjátékban kapott ki a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott péntek este 20:45-től Svájc válogatottját fogadta a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában. A mieink az első fordulóban pontokat veszítettek a Feröer-szigeteken, a helvétek viszont némi meglepetésre simán legyőzték az Európa-bajnokot.

Bernd Storck a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: mindenki felkészült a találkozóra, szerinte a csapat jó formában várja az összecsapást. A svájci válogatott még sosem nyert tétmeccset Magyarországon, Vladimir Petkovic ennek ellenére úgy nyilatkozott: természetesen a győzelemért jöttek Magyarországra. Várható volt, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen ez eddig mindössze kilencszer sikerült nekik, 30-szor vereséget szenvedtek, ötször pedig remizett egymással a két együttes.

Az első öt percben a svájciak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de túlzás lenne azt állítani, hogy a kapujukhoz szegezték volna a mieinket. Ricardo Rodríguez beívelt szabadrúgása okozott némi zavart, a másik oldalon Kleinheisler László lövését blokkolták.

A 18. percben Szalai Ádám fejelt kapu mellé az első magyar szöglet után. A félidő derekán Stieber Zoltán beadásai hordoztak veszélyt, a 24. percben pedig Dzsudzsák Balázs távoli lövése zúgott el a bal kapufa mellett.

Stieber lőtt fordulásból kapura az 50. percben, Yann Sommer azonban magabiztosan húzta le a labdát. Egy perccel később Lang Ádám rúgott luftot a magyar tizenhatosnál, Shaqiri lövését még védte Gulácsi, de Haris Seferovic ismétlésénél már tehetetlen volt a magyar kapus. (0-1)


Seferovic Goal HD Hungary 0-1 Switzerland – 07… by fotlive
Nem roppant meg a magyar válogatott, olyannyira nem, hogy három perccel később jött az egyenlítés. (1-1) Kleinheisler lövése a bal kapufán csattant, az ismétlést Szalai pofozta a hálóba.


Adam Szalai Goal HD – Hungary 1-1 Switzerland… by hqfootball2016
A 66. percben Dzsudzsák szabadrúgása szállt el a jobb felső fölött, majd ismét hátrányba kerültek a mieink. (1-2) Valon Behrami átadása után Rodríguez lőtte ki kapásból a kapu bal alsó sarkát.

Ezúttal öt percig voltak hátrányban a mieink. (2-2) Stieber emelte be középre a labdát a tizenhatoson belül, Szalai pedig közelről a hálóba fejelt.


Adam Szalai Second Goal HD – Hungary 2-2… by gooooooooooal
Stieber centerezett a 77. percben, Dzsudzsák nem sokkal maradt le a labdáról. Tizenegyesgyanús szituáció volt, de Björn Kuipers nem fújt a sípjába. Nem sokkal később a magyar kapitány végezhetett el szabadrúgást kecsegtető helyről, épphogy a jobb felső fölé lőtt.

A 89. percben egy hosszú bedobás után az egy perce pályán lévő Valentin Stocker lövése pattant meg Fiola Attilán, Gulácsi pedig így nem háríthatott. (2-3) A hosszabbításban Fiola, majd Kádár Tamás lőhetett egy szöglet után, mindkétszer a blokk akadályozta meg a gólt.

A magyar válogatott az Eb-formáját idézte péntek este, ennek ellenére nem sikerült pontot szerezniük a Storck-legényeknek. Hétfőn Lettországban szerezhetik meg első győzelmüket a mieink.

Vb-selejtező, 2. forduló:

Magyarország – Svájc 2-3
G: Szalai 54., 72., illetve Seferovic 51., Rodríguez 68., Stocker 89.

Budapest, Groupama Aréna. V.: Kuipers
Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Nagy Á., Gera Z. – Stieber, Kleinheisler, Dzsudzsák – Szalai
Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Elvedi, Rodríguez – Dzemaili, Behrami – Embolo, Shaqiri, Mehmedi – Seferovic

Olvasói sztorik