Foci

Sokféle edző megfordult már a Premier League-ben, de ez a kinevezés mégis más, mint a többi

21 nemzet edzői dolgoztak már az angol labdarúgó-bajnokságban 1992 óta, amikortól kezdve beköszöntött a Premier League-éra. Természetesen az angolok viszik a prímet, az ő esetükben összesen 104 szakemberről beszélünk, de skót edzőtől kezdve olasz, holland, francia, svéd, chilei, uruguayi, izraeli és dán tréner is képviselte már hazáját Európa egyik topbajnokságában, hogy csak pár példát említsünk.

Hétfőn mégis sikerült egy olyan ország edzőjét kinevezni, amilyenre korábban még nem volt példa.

Ahogyan azt sejteni lehetett, a Liverpool elleni 2-1-es vereség után menesztették Francesco Guidolint a Swansea-tól. Az utódja is megvan már, az 58 éves Bob Bradley-nek most a válogatott szünet miatt két hete van, hogy felrázza a csapatot. Ő a liga történek első amerikai vezetőedzője, ami annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a klub amerikai tulajdonban van.

Harmincöt éves edzői pályafutása során többnyire hazájában dolgozott, 2006 és 2011 között az Egyesült Államok válogatottjának szövetségi kapitánya volt. Ezt követően Egyiptomban, majd Norvégiában edzősködött, most pedig a magyar válogatott Bese Barnabást is foglalkoztató, francia másodosztályú Le Havre csapatától érkezik a szigetországba.

A Swansea hét forduló alatt mindössze négy pontot szerzett, ötször kikapott, így csak a 17. bajnokságban. Innen kellene megkezdeni a felzárkózást.

Fotó: Getty Images/AFP/Charly Triballeau

Ajánlott videó

Olvasói sztorik