Foci

U17-es Eb: továbbjutott a magyar válogatott

A magyar U17-es válogatott 3-1-es győzelmet aratott Dánia ellen a hazai rendezésű Eb-selejtezős torna második fordulójában – számol be az mlsz.hu. A mieink a harmadik forduló eredményétől függetlenül biztosította továbbjutását.

A 10. percben a keresztléc mentette meg a bekapott góltól Szélesi Zoltán tanítványait, de 14 perccel később már nem volt menekvés. (0-1) Victor Jensen lőtt a tizenhatoson belülről a kapu jobb oldalába.

A bekapott gól nem fogta meg a magyar válogatottat, mely tíz perccel később Szoboszlai Dominik révén tizenegyesből egyenlített. (1-1) A második félidőben megfordították a meccset a mieink, egy szöglet után Tímári Norman lőtt közelről a dánok kapujába. (2-1) 

A 71. percben ismét büntetőhöz jutott a magyar válogatott, miután Csoboth Kevint csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest a sértett értékesítette, így a mieink már biztosan ott vannak az Európa-bajnokság elitkörében. A csoport másik mérkőzésén Hollandia 9-0-ra ütötte ki Lichtenstein legjobbjait.

A mérkőzés elején igyekeztünk alkalmazkodni a dánokhoz, akik előhúztak egy-két olyan mozgást a tarsolyukból, amit a hollandok ellen nem láttunk tőlük. Ezzel együtt megvoltak a helyzeteink, és megérdemelten egyenlítettünk. Emberelőnyben nem engedtük kibontakozni a dánokat, végig uraltuk a második félidőt, és ez két gólban is megmutatkozott. Ez a továbbjutás az MLSZ teljes szakmai stábjának az érdeme, sokan dolgoztak azért az elmúlt két évben, hogy sikerrel vegyük ezt a tornát, köztük Bernd Storck sportigazgató is, aki végig figyelemmel kísérte a csapatot és tanácsokkal látta el a stábot. Nagy figyelmet érdemel ez a korosztály, bízom benne, hogy az elitkörben is jól szerepel majd a csapat

-értékelt a pénteki mérkőzés után a csapat szövetségi kapitánya. A magyar U17-es válogatott hétfőn Hollandia ellen fejezi be szereplését a selejtezősorozatban.

U17-es Eb-selejtező, 7. csoport, 2. forduló, végeredmények:

Magyarország – Dánia 3-1 (1-1)
G: Szoboszlai 36. – büntetőből, Tímári 64., Csoboth 72. – büntetőből, illetve Jensen 24.

Hollandia – Lichtenstein 9-0 (4-0)
G: Buitink 3., 18, van Hoeven 12., 68., Familio-Castillo 17., Geertruida 49., 67., Beck 51. – öngól, Redan 80.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik