Foci

Magabiztos győzelmet aratott az U17-es válogatott

A magyar U17-es válogatott 3-0-s győzelmet aratott Lichtenstein ellen Telkiben – számol be az mlsz.hu.

Szélesi Zoltán tanítványai a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna első játéknapján villogtak. Már a mérkőzés elején a kapuhoz szegezték a mieink a vendégeket, de gólt végül csak a 20. percben sikerült szerezniük a magyaroknak. (1-0) Csoboth Kevin kapott nagyszerű kiugratást Horváth Olivértől, majd egy csel után parádésan lőtt a bal felső sarokba.

A második félidő elején Szoboszlai Dominik ívelt középre, Winkler András pedig a tizenhatoson belülről a kapuba lőtt. (2-0) Az 58. percben Csoboth megszerezte második gólját is, így a magyar csapat győzelemmel kezdte az Eb-selejtezőt.

A helyzetek alapján jóval több gólt kellett volna szereznünk, sajnos a támadóink kissé könnyelműen vették a mérkőzést, és ez vezetett az ellenfél kapuja előtt elkövetett hibákhoz. A másik két riválisunk jóval erősebb lesz, ez a mérkőzés leginkább arra volt jó, hogy élesben is begyakoroljuk azokat a játékelemeket, amelyeket eddig edzéseken hajtottak végre a játékosok. A torna nehéz része most következik, a dán és a holland csapat ellen egészen más lesz a játék képe, ettől függetlenül nagyon örülök, hogy sikeresen zártuk a mérkőzést, és megszereztük a három pontot

-nyilatkozta a mérkőzés után a 34 éves szakember. A kvartett másik találkozóján a hollandok 2-0-ra verték Dániát Dabason.

Eb-selejtező, 7. csoport, végeredmények:

Magyarország – Lichtenstein 3-0 (1-0)
G: Csoboth 20., 58., Winkler 43.

Hollandia – Dánia 2-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik