Foci

Századik bajnoki győzelmére készül a Fradi az Újpest ellen

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában találkozik egymással először ebben a szezonban a két legnagyobb hazai rivális, a címvédő Ferencváros és az Újpest.

A két fővárosi csapat bajnoki mérkőzésen 220. alkalommal mérkőzik meg, s a zöld-fehérek jubileum előtt állnak, hiszen 99 sikernél járnak, míg az újpestiek eddig 62 alkalommal győztek, emellett 58-szor – ahogyan a legutóbbi 2-2 alkalmával is – döntetlen született.

A Groupama Arénában sorra kerülő összecsapást a házigazdák várják jobb formában, a hétközi fordulóban a lendületben lévő Videoton győzelmi sorozatát szakították meg a felcsúti 1-1-es döntetlennel. Az Újpest ugyanakkor legutóbbi négy mérkőzésén nem tudta begyűjteni a három pontot.

A listavezető Vasas – amely az elmúlt két fordulóban kikapott – hazai pályán az újonc Mezőkövesd ellen javíthat, míg a harmadik Haladás azt a Gyirmótot látja vendégül, amely a rossz szezonkezdet után az utóbbi négy meccsén veretlen maradt úgy, hogy ezek közül kettőt megnyert.

OTP Bank Liga, 11. forduló

Vasas-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00, v.: Solymosi
Paksi FC-MTK Budapest 18.00, v.: Vad II.
Budapest Honvéd-Videoton FC 18.00, v.: Berke
Swietelsky Haladás-Gyirmót FC, Sopron 18.00, v.: Iványi
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 18.00, v.: Andó-Szabó
Ferencváros-Újpest FC 20.30, v.: Kassai

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik