Élő Foci

Hatgólos döntetlent játszott a Fradi az Újpesttel

A ferencvárosiak szerezték a találkozó első gólját, aztán 1-3 is volt az állás, innen mentett pontot a házigazda.

A címvédő Ferencváros elég korán, már a 11. percben megszerezte a vezetést a derbin, Djuricin hagyta le a védőjét, majd ballal a kapuba lőtt. Megfogta ez a találat az Újpestet, beletelt egy kis időbe, mire össze tudták szedni magukat, aztán Diarra egy szép lövéssel egyenlített, és volt egy újpesti kapufa is.

Sikerült átvenni a vezetést még az első félidőben, Baloghról maradtak le a védők, fejjel talált be. A második félidő elején aztán ismét Balogh szerzett gólt, ezúttal tizenegyesből, Ryu kezezett.

Nagyon úgy tűnt, hogy az Újpest meglepheti ellenfelét, de a Ferencváros a 60. percben feljött egy találatra, miután Leandro szabadrúgását nem tudta kivédeni Balajcza. Nem sokkal később egyenlített Thomas Doll csapata, Djuricin kiszorított helyzetből lőtte be középre a labdát, Pávkovics lábán megpattant és az újpesti kapuban kötött ki.

A folytatásban inkább a Fradi tűnt veszélyesebbnek, de az eredmény már nem változott, 3-3 lett a végeredmény.

Eredmény – OTP Bank Liga, 11, forduló

Groupama Aréna, 11 760 néző, v.: Kassai

Ferencváros – Újpest 3-3 (1-2)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Cukic, Leandro, Ramirez – Gera, Hajnal (Radó, a szünetben), Nagy D. – Lovrencsics (Pintér, 26.), Djuricin, Ryu (Csernik, 66.)

Újpest: Balajcza – Nagy T. (Nagy G., 24.), Pávkovics, Kecskés, Mohl – Windecker, Cseke, Balogh B. – Bardhi, Angelov (Lázok, a szünetben), Diarra (Andric, 73.)

Gólszerző: Djuricin (11.), Leandro (60.), Pávkovics (65. – öngól) illetve Diarra (20.), Balogh (38., 53. – 11-esből)

Sárga lap: Pintér (45+2.), Nagy D. (52.), Djuricin (66.), Leandro (85.) illetve Nagy G. (45.), Diarra (69.), Pávkovics (74.)

Piros lap:

A tabella:

1. Vasas FC 11 7 1 3    16–7 9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3    24–12 12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2    22–14 8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3    14–12 2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4    17–10 7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4    16–15 1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5    15–17 –2  14
8. MTK Budapest 11 3 4 4    5–11 –6  13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4    6–14 –8  13
10. Paksi FC 11 2 5 4    9–12 –3  11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5    11–19 –8  10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7    11–23 –12  8

Döntetlent játszott a Fradi az Újpesttel

Vége! Kassai Viktor lefújta a meccset. A ferencvárosiak lőtték a találkozó első találatát, aztán 1-3-ról tudtak pontot menteni. Nem volt jó mérkőzés, de fordulatokból nem volt hiány.

Bardhi kétszer sem tudta meglepni Dibuszt

Két szabadrúgást rúghatott, mert az elsőbe belefújt Kassai, hogy rendet tegyen a játékosok között. Bardhi egyébként mindkétszer ugyanoda lőtte, Dibusz mindkétszer kiütötte.

Pávkovics rúgta fel Radót

Hátulról ráadásul, a labdához nem sok köze volt. Kassai elég határozottan mutatta fel neki a sárgát.

Egyenlített a Fradi!

Djuricin csapott le a labdára a tizenhatoson belül, kifelé cselezett és kiszorított helyzetből középre lőtte a labdát, Pávkovis beletette a lábát, a labda pedig a kapuba pattant, Balajcza nem tudott védeni. 3-3!

Leandro lőtt szépségdíjas gólt, 2-3!

27 méterről rúghatott szabadrúgást a Ferencváros, Leandro a bal felső célozta meg, Balajcza két kézzel nyúlt a labdáért, így csak beljebb tudta segíteni a felső sarokba. 2-3!

Már 3-1-re vezet az Újpest!

Balogh állt oda a labda mögé a büntetőnél és magabiztosan a jobb felsőbe lőtt. Dibusz a másik irányba vetődött.

Félidő

A Fradi vezetett, az Újpest fordított úgy, hogy a vendégeknek volt még egy kapufájuk. Nem jó meccs, de azért van történés és láttunk már három gólt. Most kis szünet, aztán folytatás.

Már az Újpest vezet!

Diarra okosan elengedte a labdát a tizenhatos előterében, így Mohl ívelhetett középre, Balogh robbant be a kapu elé, a védők lemaradtak róla, ő pedig közelről a hálóba fejelt. 1-2!

Ellaposodott a meccs

A két gólt és a kapufát leszámítva nem túl izgalmas a mérkőzés. Az Újpest most például hátul adogat, helyzetek meg nincsenek.

Kényszerű csere a Fradinál

Lovrencsicset ápolni kellett, miután rosszul fogott talajt pár perce, majd jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot. Pintér Ádám állt be a helyére.

Újpesti kapufa!

Bardhi lőtt egy kényszerítő után, Dibusz felett elívelte a labdát, de a kapufát találta el. A gól óta felbátorodott az Újpest, Diarrának is volt még egy életerős lövése, azt védte Dibusz.

Egyenlít az Újpest egy bombagóllal!

Egy ferencvárosi helyzet után lódult meg az Újpest, Diarra lopta a távolságot, nem léptek ki rá, a tizenhatos előteréből így lövésre vállalkozott és a hosszú alsóba lőtt. Dibusz hiába nyújtózkodott, tehetetlen volt.

Olvasói sztorik