Foci

Storck bő keretet hirdetett a vb-selejtezőkre, négy Vasas-játékos is meghívót kapott

Bernd Storck szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott bő keretét, amely a Svájc elleni hazai vb-selejtezőre készül.

A 30 fős keretben ismét helyet kaptak az OTP Bank Ligában jól teljesítő fiatalok, így Kovácsik Ádám, Botka Endre, Hangya Szilveszter, Nagy Dominik, Nagy Gergely vagy Vida Máté, tehát Bernd Storck továbbra is következetes abban, hogy megfelelő teljesítmény esetén lehetőséget ad a jövő reménységeinek is. Mellettük ismét ott lesz a keretben Gyurcsó Ádám is, aki rendszeres játéklehetőség mellett jól teljesít a Pogon Szczecinnél – írja az mlsz.hu.

A fiatalok közül többen pályára léphetnének még az U21-es válogatottban is, amely szintén az A-válogatott mellett készül majd Telkiben a portugálok elleni Eb-selejtezőre.

A párhuzamos összetartás célja, hogy a fiatalok érezzék: az U21-es válogatott már a felnőtt válogatott előszobája, és a két csapat egy nagy családként élje meg a felkészülést, a játékosok ismerjék meg egymást és a válogatott játékstílusát, miközben erősödik a közösség csapatszelleme is

– fogalmazott Bernd Storck.

A szövetségi kapitány a felkészülés során mutatott teljesítményeket is mérlegelve dönt majd a már közvetlenül a Svájc elleni vb-selejtezőre készülő, szűkített keretről.

Magyarország a 2018-as, oroszországi vb egyetlen olyan európai selejtezőcsoportjában szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van: az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, a Feröer-szigetek, Lettország és Andorra lesz az ellenfelünk. A kilenc csoportból csak az első helyezettek jutnak ki a tornára, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik majd a részvételért.

A magyar válogatott 30 fős kerete a két októberi vb-selejtezőre

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Nagy Gergely (Vasas)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon)

Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna), Nagy Dominik (Ferencváros), Vida Máté (Vasas)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik