Foci

Makonya részegre itta magát a lánycsapat, nem tudtak pályára lépni

A skót női U19-es válogatott azt követően utazott el az Eb-selejtezőre, hogy augusztus elején épp Magyarországon, Bükön játszott két edzőmeccset a magyar lányok ellen.

Egy 0-0-ás döntetlen után 2-1-re vertek minket, de arról akkor nem érkezett jelentés, hogy a büki szórakozóhelyeken mennyivel emelkedett az alkoholfogyasztás a győztes meccs után.

Ellenben a zurnal.rs most arról számolt be, hogy ugyanez a skót lánycsapat az Albániában zajló női U19-es Eb-selejtezőtorna szeptember 19-én esedékes utolsó fordulója előtt annyira megörült a korábbi albánok elleni 11-0-ás és a Ciprus elleni 8-0-ás győzelemnek, hogy a már a továbbjutás szempontjából érdektelenné váló Szerbia elleni meccs előtti este elmentek mulatni egy kicsit.

Úgy látszik, a skót lányok jobban bírják a whiskyt, mint a Skenderbeu konyakot, vagy az albán pálinkát, a Rakit, mert a csapatból többen is úgy szétcsapták magukat, hogy másnap Gareth Evans kapitány közölni volt kénytelen, hogy nem tudja felállítani a csapatot a szerbek elleni találkozóra, így a skótok meccs nélkül, 3-0-ra veszítettek.

Mondjuk az UEFA honlapján még mindig nincs végeredmény feltüntetve és a tabellán is 2-2 mérkőzéssel és hat ponttal áll a két csapat, biztosan azért, mert a szervezet vizsgálatot kezdeményezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik