Foci

Henderson bombagóljával nyert a Liverpool – videó

Péntek este rangadót rendeztek a Premier League 5. fordulójában, a Chelsea fogadta a Liverpool csapatát. A Vörösök a két együttes utóbbi három találkozóján veretlenek maradtak egy győzelem mellett, kétszer döntetlent hozott ez a párosítás. Lett volna miért visszavágniuk a Kékeknek, hiszen többek közt Phillippe Coutinho duplájának köszönhetően a Liverpool 3-1-re nyert tavaly októberben Londonban.

A 17. percben előnybe kerültek a vendégek. (0-1) Coutinho ívelt nagyszerű labdát a tizenhatoson belülre, Dejan Lovren berobbant, és Thibaut Courtois mellett a jobb felsőbe lőtt.

A 36. percben Jordan Henderson meglőtte, ha nem is a szezon, de egyértelműen a forduló legnagyobb gólját. (0-2) Gary Cahill szabadított volna fel, de pont a Vörösök kapitányát találta meg, aki átvette a labdát, majd kíméletlenül bombázott a bal felső sarokba.

A második félidőben ritmust váltottak a londoniak, jöttek is a helyzetek, végül Diego Costa szépített a 61. percben. (1-2) Nemanja Matic tört be a tizenhatoson belülre, majd a spanyol elé tálalt, aki közelről nem hibázott. Egyenlítenie nem sikerült a hazai együttesnek, mely elveszítette bajnoki veretlenségét. A Liverpool pontszámban beérte a Chelsea-t, és már negyedik a Premier League tabelláján.

Premier League, 5. forduló, végeredmény:

Chelsea – Liverpool 1-2 (0-2)
G: Lovren 17., Henderson 36., illetve Costa 61.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik