Foci

Messi mesterhármasa után történelmi győzelmet aratott a Barca

Kedd este rendezték a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulóját. A C-csoportban az időjárási körülmények miatt elhalasztották a Manchester City – Mönchengladbach mérkőzést.

A kvartett másik összecsapásán a Barcelona már a harmadik percben megszerezte a vezetést a Celtic ellen. (1-0) Lionel Messi kapott nagyszerű labdát Neymartól, és közelről kilőtte a bal felső sarkot.

A 23. percben aztán először tört előre a skót csapat, Moussa Dembele lépett ki a védők közül, majd Marc-André Ter Stegen buktatta, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A sértett állt oda a büntetőhöz, de a német kapus érezte az irányt, és hárítani tudott.

Négy perccel később Neymar és Messi a komplett Celtic-védelmet átjátszotta, végül utóbbi talált be ismét. (2-0) Az 50. percben a brazil sztár végezhetett el szabadrúgást 20 méterről. Dorus de Vries csak beleérni tudott a nagyszerűen végrehajtott pontrúgásba. (3-0) 

Az 59. percben a csereként beállt Andrés Iniesta lőtte a negyediket. (4-0) Neymar készített elő ezúttal is, a 32 éves középpályás védhetetlenül lőtt a léc alá.

Egy perccel később Messi a szezon első mesterhármasát szerezte a BL-ben, Luís Suárez ugratta ki az argentint. (5-0) Az argentinnak ez volt a hatodik mesterhármasa a Bajnokok Ligájában, ezzel rekorder, Cristiano Ronaldónak öt triplája van.

15 perccel a vége előtt az MSN harmadik tagja is betalált. (6-0) Suárez vette le mellel a labdát a tizenhatoson belül, majd a jobb felsőt választotta, Neymarak ez már a negyedik asszisztja volt a meccsen. Az uruguayi támadó a hajrában csapata hetedik gólját is megszerezte, így ez a 7-0 a Barcelona történelmének legnagyobb arányú győzelme a legrangosabb európai kupasorozatban.

A D-csoportban az előző kiírás elődöntőse, a Bayern München Robert Lewandowski tizenegyese révén szerzett vezetést az FK Rosztov ellen. (1-0)

Az első félidő hosszabbításában David Alaba ívelte be a szélről a labdát Thomas Müller pedig kapásból lőtt a bal alsóba. (2-0)

A második félidő elején Joshua Kimmich döntötte el a mérkőzést, miután az üres kapuba lőtte Douglas Costa passzát. A 21 éves német védő a 60. percben már a második gólját szerezte. Az utolsó percben Juan Bernat is betalált, így 5-0-ra nyertek a németek.

A csoport másik mérkőzésén a Benfica Franco Emanuel Cervi góljával szerzett vezetést  a Besiktas ellen. A hajrában a csereként beállt Anderson Talisca egyenlített, így egy ponttal gazdagodott mindkét együttes.

Bajnokok Ligája, 1. forduló, végeredmények:

Barcelona – Celtic 7-0 (2-0)
G: Messi 3., 27, 60.,  Neymar 50., Iniesta 59., Suárez 75., 88.

Bayern München – FK Rosztov 5-0 (2-0)
G: Lewandowski 28. – büntetőből, Müller 45+2, Kimmich 53. 60., Bernat 90.

Benfica – Besiktas 1-1 (1-0)
G: Cervi 12., illetve Talisca 90.

A Manchester City – Mönchengladbach mérkőzést elhalasztották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik