Foci

Korábbi edzője szerint Nagy Ádám jól járt a Bolognával

24.hu
24.hu

2016. 09. 09. 15:39

Korábban a témában:

Wágner Ádám, Nagy Ádám korábbi edzője a goal.com-nak úgy nyilatkozott, egykori tanítványa jó döntést hozott, mikor az olasz élvonalbeli Bolognához szerződött.

Szerencsére eddig minden úgy alakul, ahogy a nyáron elterveztük: egy nagyon profi edző kezei alatt formálódik Ádám. Roberto Donadoni nem csak a pályán, de edzőként is bizonyítja, hogy kiváló ember és szakember. Nem véletlen, hogy a Bologna mellett döntött végül.

A 30 éves szakember megosztott néhány kulisszatitkot a 21 éves játékos átigazolása körüli hercehurcáról is:

Tisztázni szeretném a Nagy Ádám körül az átigazolása előtt kialakult helyzetet: nem arról volt szó az Eb-t követően, hogy a játékosért európai topklubok álltak volna sorba és konkrét ajánlatokkal keresték. Ami a magyar sajtóban megjelent, annak körülbelül a fele nem volt igaz. Korábban a Chelsea ajánlatot tett Nagyért, de ott úgy számítottak volna rá, mint leendő tehetségre, valószínűleg nulla játéklehetőséggel az elején. Öt komoly érdeklődő volt, ezekből egy görög és egy osztrák klub szerintem nem lett volna megfelelő neki, ezért maradt három lehetséges befutó: a portugál Benfica, a francia Marseille és az olasz Bologna. A portugáloknál szerintem ugyanaz lett volna a helyzet, mint a Chelsea-nél, a francia bajnoksághoz képest pedig szerintünk az olasz erősebb és komolyabb kihívást jelent. Egyértelmű, hogy jól döntött, amikor a Bolognát választotta. Donadoni már az első perctől ráérzett, hogy más szerepkörben kell játszatnia, mint amit a Fradiban játszott: ott a Gera-Hajnal páros kiszolgálója volt és nem tudott kibontakozni mellettük.

A magyar válogatott középpályása eddig két bajnokin kapott lehetőséget Roberto Donadonitól, legközelebb a Cagliari elleni szombati bajnokin bizonyíthat a Serie A-ban.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.