Foci

Most dől el igazán, mennyit ér az Eb-menetelés

A fantasztikus Európa-bajnokság után újabb cél a magyar válogatott előtt. Harminckét év után kellene világbajnokságra kijutni. Úgy, hogy az előrelépés minimum kérdőjeles, ahogy a játékosok fizikai állapota is.

A franciaországi Európa-bajnokságot a magyar csapat a 13. helyen zárta, pótselejtezősként lett csoportelső a válogatott, a nyolcaddöntőig jutott a tizenegy.

Az fejlődés töretlen volt, főleg úgy, hogy a középpályás Elek Ákos saját bevallása szerint Storck első meccsén hármat nem tudtak egymásnak passzolni. A portugálokkal meg 3-3-at játszottak az Eb-n.

A tornán

  • Gera Zoltán parádézott,
  • ahogy Király Gábor is,
  • Nagy Ádám az Eb legjobb fiatalja lett,
  • Dzsudzsák Balázs pedig igazi vezéregyéniséggé vált.

De.

  • Gera sérült,
  • Király visszavonult,
  • Juhász Roland is,
  • Dzsudzsák pedig a szakmai előrelépés helyett újra a pénzt választotta, karrierje során nem először.

A szövetségi kapitány így kénytelen-kelletlen fiatalított, a keretbe került, szoktató jelleggel az újpesti Kálnoki-Kis Dávid és a diósgyőri Bognár István is, valamint elválhat, ki veszi át a következő években Király helyét a kapuban. A jelöltek Dibusz Dénes, Gulácsi Péter és Megyeri Balázs. Gerára még számít Storck, mihelyt felépül.

Az Eb után azt hihettük, a külföldi együttesek egymásra licitálva szedik szét a válogatottat és több kulcsjátékos is topligás (angol, spanyol, német, olasz, francia, portugál) csapathoz kerül, vagy ha már ott van, játéklehetőséget kap.

Az igazság azonban az, hogy csak Nagy Ádám (Serie A – Bologna) és Lang Ádám (Ligue 1- Dijon) tudott értékelhető minőségben előrébb lépni.

Legutóbb egy olasz szaklap áradozott a Bologna fiataljáról, intelligens, a pályán jól látó focistának írták le, aki remekül támad. Nagyjából rá kellene építeni a válogatottat is, csak kérdés, 21 évesen mennyire áll készen a feladatra.

Fotó: Getty Images/Valerio Pennicino
Fotó: Getty Images/Valerio Pennicino

Futottak még

  • Kleinheisler László nevelőapja szerint fia egy napon akár a Barcelonában is játszhat, Iniesta helyén, a nyáron a Werder Brema a szintén a német első osztályban érdekelt Darmstadt csapatának adta kölcsön.
  • Az MTK védője, Bese Barnabás alig játszott a válogatottban, mégis leigazolta a francia másodosztályban szereplő Le Havre, és
  • Korhut Mihály is külföldre ment (Izraelbe).
  • Szalai Ádám egy féléves hannoveri kitérő után visszatért a Hoffenheimhez, kérdéses, mennyi játéklehetőséget kap.
  • A szélső Stieber Zoltán is visszalépett, az elsőosztályú Hamburgból a második vonalba, a Kaiserslauternhez került.
  • Lovrencsics Gergő Lengyelországból a Fradiba igazolt, most sérült.

És Dzsudzsák.

Dzsudzsák a magyar futball olyan ígérete, mint társadalmi szinten ‘89-ben a rendszerváltás. Könnyen lehet, hogy soha nem lesz belőle semmi.

Eddigi klubjai: Debrecen, PSV, Anzsi Mahacskala, Dinamo Moszkva, Bursaspor, al-Vahda.

Ezzel szemben klubok, akikkel eddig valaha szóba hozták: Schalke, Lazio, Hertha, Liverpool, Leicester City, Swansea, Freiburg, Hamburg, Sampdoria, Palermo.

Az Egyesült Arab Emírségekbe igazolt végül. És nincs csúcsformában.

قدم نادي الوحدة لكرة القدم لاعبه الوافد الجديد قائد منتخب المجر بالاس جوجاك قادماً من فريق بورصا سبور التركي بعقد يمتد حتى 2018 لوسائل الإعلام وسيرتدي اللاعب القميص رقم 22 بالعنابي، وذلك في مؤتمر صحافي أقامه النادي مساء اليوم الأربعاء بقاعة السعديات في فندق جراند ملينيوم الوحدة بالعاصمة أبوظبي. حضور إعلامي كبير حضر المؤتمر الدكتور جمال الحوسني عضو مجلس إدارة شركة الوحدة لكرة القدم الناطق الرسمي، والكابتن عبد الباسط الحمادي مدير الفريق الأول، وشهد المؤتمر حضور كبير من ممثلي مختلف وسائل الإعلام المسموعة والمرئية سواء المحلية والإقليمية، بالإضافة إلى عدد كبير من جمهور العنابي، والذين حضروا لدعم اللاعب في بداية مشواره مع الفريق. د. جمال الحوسني: سيعزز جوجاك مع زملائه من فرصنا للظفر بالبطولات استهل د. جمال الحوسني المؤتمر مرحباً بجميع ممثلي وسائل الإعلام الحاضرة، وقال ” يسعدني بإسمي ونيابةً عن سمو الشيخ ذياب بن زايد آل نهيان رئيس النادي، وأعضاء مجلس إدارة شركة كرة القدم لنادي الوحدة أن أرحب بكم لحضوركم هذا المؤتمر لتقديم لاعبنا الجديد بالاس جوجاك “. وأكد د. الحوسني مخاطباً الحضور بأن اللاعب سيشكل مع نجوم الفريق قوة ضاربة ستعزز من فرصه في تحقيق تطلعات جماهير الوحدة، فضلاً عن أنه سيساهم في جلب زخم كبير لدورينا، وقال ” من أهدافنا، بجانب تطوير أداء فريقنا، المساهمة في تطوير منظومة الاحتراف في بلادنا “. #AlWahda #AlWahdaFc #AlWahda_Club

Al Wahda Football Club (@alwahdafcc) által közzétett fénykép, 2016. Aug 17., 14:38 PDT

Nem lehet baj?

A FIFA legfrissebb világranglistáján Magyarország a 19., Feröer-szigetek a a 135., az Eb-re nem jutottak ki. De a selejtezők során akkor is egy csoportban volt a két csapat, szenvedős meccseken verte őket a magyar válogatott itthon 2-1-re, idegenben 1-0-ra.

A magyar szövetségi kapitány szerint az év meccse lesz ez kedd este, tart az összecsapástól.

Még az Európa-bajnokságon sem tartottam egyik mérkőzéstől sem annyira, mint ettől. Számomra ez lesz az év mérkőzése

– mondta korábban. A kapitány szerint a felkészülés elején drámai fizikai állapotban voltak a válogatott játékosok és ha ezeket veszi alapul, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy korábban nem sikerült nagy tornára kijutnia a magyar válogatottnak.

Hozzátette, az Eb előtt sikerült olyan fizikai állapotba hozni a játékosokat, amivel jó eredményt tudtak elérni Franciaországban, de továbbra is a fizikai felkészítés az elsődleges.

Messze

Mindenképpen változtatni kell a játékosok állóképességén, és ez a klubok feladata is, másképp ugyanis nem lehetünk nemzetközi szinten versenyképesek. Németországban a fizikális felkészítés egységes elvek alapján történik, Magyarországon sajnos egyelőre messze vagyunk ettől, mondta.

Szoros meccsre számít kedd este. Storck szerint a csoport (ahol ott van a két csapat mellett még Andorra, Lettország, Svájc és Portugália) esélyesei az Eb-címvédő portugálok, ők juthatnak ki automatikusan, de a magyar csapat odaérhet a második helyre.

Galéria
Kép: MLSZ

Hét bukás

A magyar labdarúgó-válogatott az 1986-os világbajnokság óta hét vb-selejtezőt zárt kudarccal. A nemzeti együttes legtöbbször, szám szerint négyszer negyedik helyen végzett, kétszer harmadik lett, egyszer pedig a pótselejtezőt érő második pozíciót szerezte meg.

Utóbbi alkalom ugyanakkor csúfosan kudarccal zárult, ugyanis a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel ütötték el Csank János csapatát attól, hogy kijusson az 1998-as, franciaországi tornára.

Ha helyezésben nem is, de pontszám és szerzett gólok tekintetében a 2014-es vb-selejtező volt a legeredményesebb sorozat a vizsgált időszakban. A lehetséges 30 pont 57 százalékát szerezte meg Egervári Sándor csapata, a mérkőzésenkénti gólátlaga pedig 2,1 volt.

A negatív csúcsot az 1994-es selejtezősorozat jelenti, amelyben nyolc meccsen hat gólt szerezve mindössze a pontok 31 százalékát sikerült begyűjteni. A magyar csapat 32 év után juthat ki világbajnokságra.

A válogatott keret

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Kádár Tamás (Lech Poznan), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Videoton FC)

Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Nagy Ádám (Bologna)

Csatárok: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik