Foci

Egy hónap után visszatér a Pisa kispadjára Gennaro Gattuso

Egy hónappal lemondását követően Gennaro Gattuso visszatért a Pisa labdarúgócsapatának kispadjára.

A játékosként világbajnok futballista az elmúlt idény végén feljutott az együttessel az olasz másodosztályba, akkor úgy nyilatkozott, ez ugyanakkor siker volt számára, mint az AC Milannal Bajnokok Ligáját nyerni. Ennek ellenére augusztus 1-jén lemondott posztjáról a rossz munkakörülményekre hivatkozva.

Gattuso – aki elképesztő munkabírásáról, keménységéről és heves habitusáról volt ismert játékos korában – edzői karrierje egyelőre elég kalandos: Vanczák Vilmos korábbi klubjánál, a svájci Sionnál kezdett, de mindössze három hónap után menesztették, majd a Palermo következett, ahol összesen hat mérkőzés jutott neki. Ezt követően Görögországba, az OFI Krétához kerül, de fél év után lemondott az anyagi gondokkal küzdő klubnál.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik