Foci

Balotellinek nincs bérelt helye a Nice kezdőcsapatában

Mario Balotellinek nincs bérelt helye a kezdők között az OGC Nice labdarúgócsapatában Lucien Favre vezetőedző szerint.

Megmondtam neki, mit várok tőle. Közöltem vele azt is, hogy semmilyen különbséget nem teszek a futballistáim között, csak a legjobbak játszhatnak

– nyilatkozott pénteken a szakember, aki hozzátette, a 26 éves csatár mögött négy nehéz idény áll, ezért ismét kemény edzésmunkára van szüksége.

Ez egy hosszú folyamat lesz, de fantasztikus képességekkel rendelkezik, eddigi karrierje legszebb napjain bámulatos dolgokat csinált.

Szerdán jelentették be, hogy Mario Balotelli az FC Liverpooltól a francia élvonalbeli OGC Nice csapatához szerződött. Az Internazionaléban és a Manchester Cityben is szerepelt olasz támadó két éve igazolt a Liverpoolhoz, ám teljesítménye elmaradt a várakozásoktól, elsősorban botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. Az angol együttes a legutóbbi szezonban kölcsönadta az AC Milannak, ám ott is gyengén teljesített.

A pénteki, nizzai sajtótájékoztatón Balotelli hangsúlyozta, hogy több más európai klubot is visszautasított, mert a francia csapatnál biztosítottnak látja, hogy elegendő játéklehetőséget kap.

A munkámnak a játékosok fejlesztése is része. Nem tudjuk, hol tart fizikailag, de biztosan sok munkát kell végeznünk, mert ez az alapja a jó futballnak. A többi miatt nem aggódom, mert a technikai képzettsége és a kapu előtti hatékonysága rendben van

– mondta Favre.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik