Foci

Megalázó Ajax-vereség, újonc orosz csapat a BL-ben

A Rosztov az idegenbeli 1-1 után 4-1-re győzte le a holland csapatot.

Két mérkőzésen is gólzáporos végeredmény született a csütörtöki Bajnokok Ligája-selejtezőkben, de ebből csak az egyik helyszínen számított ez meglepetésnek.

Nem a Mönchengladbach stadionjában, hiszen a németek már az első meccsen 3-1-re verték idegenben a Young Boyst, a visszavágón Raffael és Hazard is mesterhármast lőtt, 6-1-re nyert a Gladbach.

De ami Rosztovban történt, arra kevesen számítottak: igaz, az oroszok 1-1-et játszottak az Amsterdam Arénéban, szóval nem véletlenül kerültek már el idáig sem. És aztán 4-0-ra is vezettek már a visszavágón, csak azért született a becsületgól, mert Kudryasov, a rosztoviak védője felöklelte Dolberget a 16-oson belül, így szépített büntetőből az Ajax – amely a kiesés után az Európa Ligában folytathatja.

Drámai körülmények között esett ki a Salzburg, hiszen a Dinamo Zagreb a 87. percben egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, ahol a 95. percben gyorsan be is találtak a horvátok.

A BL-főtábla sorsolás pénteken tartják.

Eredmények – Bajnokok Ligája-selejtezők, a főtábláért:

FK Rosztov (orosz)-Ajax (holland) 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Azmoun (34.), Erokhin (52.), Noboa (60.), Poloz (66.), illetve Klaasen (84., 11-esből)
Piros lap: Kudryasov (83.)

Továbbjutott: Rosztov, 5-2-es összesítéssel.

Mönchengladbach (német)-Young Boys (svájci) 6-1 (3-0)
Gólszerzők: T. Hazard (9., 64., 84.), Raffael (33., 40., 77.), illetve Ravet (79.)

Továbbjutott: Mönchengladbach, 9-2-es összesítéssel.

Manchester City (angol)-Steaua Bukarest (román ) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Delph (56.)

Továbbjutott: Manchester City, 6-0-s összesítéssel.

APOEL Nicosia (ciprusi)-Köbenhavn (dán) 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Soteriou (69.), illetve Santander (86.)

Továbbjutott: Köbenhavn, 2-1-es összesítéssel.

Salzburg (osztrák)-Dinamo Zagreb (horvát) 1-2 (1-0, 1-1, 1-2) – hosszabbítás után
Gólszerzők:
Lazaro (22.), illetve Fernandes (87.), El Soudani (95.)

Korábban továbbjutottak:

FC Porto (portugál), Celtic Glasgow (skót), Legia Varsó (lengyel), Monaco (francia), Ludogorets Razgrad (bolgár)

A főtábla szereplői:

Alanyi jogon főtáblások:

Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid, Sevilla (spanyol), Leicester City, Arsenal, Tottenham Hotspur (angol), Bayern München, Borussia Dortmund, Bayer Leverkusen (német), Juventus, Napoli (olasz), Benfica, Sporting CP (portugál), Paris Saint-Germain, Lyon (francia), CSZKA Moszkva (orosz), Dinamo Kijev (ukrán), PSV Eindhoven (holland), FC Bruges (belga), Basel (svájci), Besiktas (török)

A selejtező után feljutottak:

FC Porto (portugál), Celtic Glasgow (skót), Legia Varsó (lengyel), Monaco (francia), Ludogorets Razgrad (bolgár), Köbenhavn (dán), Rosztov (orosz), Mönchengladbach (német), Manchester City (angol), Dinamo Zagreb

Ajánlott videó

Olvasói sztorik