Foci

Király Gábor bejelentette: nem lesz többé válogatott

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2016. 08. 02. 23:27

Korábban a témában:

A legendás kapus, mert nyugodtan nevezhetjük így a 107-szeres válogatottsággal rekorder hálóőrt, a kiralygabor.eu oldalon közölte visszavonulását részletező levelét kedden késő este. Ezt közöljük:

Sokszor hangoztattam, nekem a piramis csúcsa a nemzeti csapatban szerepelni, és amíg hívnak, addig szeretném a magyar válogatottat szolgálni. A motivációm és az elkötelezettségem most is megvan, de a profi labdarúgásban eltöltött 24 év -ebből 18 válogatottként- nem múlt el a testemben nyomtalanul.

 

A Haladásban végigjátszott tavalyi szezon után pihenés nélkül vágtam neki a nyári Európa-bajnokságra való több, mint egy hónapos kemény felkészülésnek. Minden erőmet beleadtam, de közben a szervezetem jelezte, hogy itt a határ!

 

Maximalista vagyok és maximális teljesítményt szeretnék nyújtani, azonban 40 esztendősen ez már klub és válogatott szinten együtt nem megy.

 

Bernd Storck, szövetségi kapitány az Európa-bajnokság után nekem adta a döntés jogát a folytatásról.

 

Én úgy döntöttem, hogy nem lehet méltóbb a búcsú egy olyan Európa-bajnoki szereplésnél, ami igazi futball lázat váltott ki és rengeteg örömöt okozott a magyar embereknek és ami után ismét visszakerült a magyar labdarúgás az európai „nagyszínpadra”.

 

Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy 107 alkalommal viselhettem a címeres mezt! Nagyon sok szeretet, biztatást kaptam a szurkolóktól a 18 év alatt, köszönöm nekik.

 

Márcsak a belém vetett bizalom okán is igyekszem az energiáimat a magyar labdarúgás szolgálatába állítani a jövőben is, a Szombathelyi Haladás játékosaként és a KirálySport vezetőjeként.

 

A válogatottnak pedig maradok feltétlen híve!

Minden tiszteletünk – ezt már mi tesszük hozzá.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.