Foci

NB I: csak a Vasas tudott nyerni vasárnap

Három mérkőzést rendeztek vasárnap este az OTP Bank Ligában. A Videoton a Paks csapatához látogatott a második fordulóban.

Feczesin Róbert szerzett vezetést a vendégeknek a 26. percben. (0-1) A Videoton támadója kicselezte Lenzsér Bencét, majd a bal oldalról a jobb felső sarokba bombázta a labdát.

Jól kezdte a második félidőt a paksi gárda, hiszen rögtön sikerült egyenlíteniük. (1-1) Az 52. percben Haraszti Zsolt ívelt középre egy szabadrúgást, Gévay Zsolt nagyszerűen érkezett és a léc alá fejelt,

OTP Bank Liga, 2. forduló, végeredmény:

Paks – Videoton 1-1 (0-1)
G: Gévay 52., illetve Feczesin 26.

A DVSC a Vasas otthonába látogatott a játéknap másik mérkőzésén. A 28. percben megszerezte a vezetést a Debrecen. (0-1) Ferenczi János végezhetett el szabadrúgást 25 méterről. Első próbálkozása még elhalt a sorfalban, de az ismétlést a bal alsóba vágta a DVSC középpályása.

Kondás Elemér kétszer is cserélni kényszerült az első félidőben, hiszen Varga József és Nagy Zoltán is sérülést szenvedett. Az 54. percben kiegyenlített a hazai csapat. (1-1) Ádám Martin az MTK után a DVSC kapuját is bevette. Jevgenyij Pavlov ívelte be nagyszerűen a labdát, Ádám pedig közelről a hálóba bólintott.

A 85. percben megfordította a mérkőzést a Vasas. (2-1) Remili Mohamed végzett el szögletet, Vaskó Tamás nagyszerűen érkezett és a jobb alsóba bólintott. A 88. percben megismétlődött az előbbi szituáció. (3-1) Ismét Remili ívelt középre egy szögletet, Vaskó pedig fejjel ismét a jobb alsót választotta.

OTP Bank Liga, 2. forduló, végeredmény:

Vasas – DVSC 3-1 (0-1)
G: Ádám 54., Vaskó 85., 88., illetve Ferenczi 28.

Az újonc Gyirmót az MTK csapatát látta vendégül szombat este. Az újonc és az előző kiírás negyedik helyezettjének találkozója hozta a forduló egyetlen gól nélküli döntetlenjét. A második fordulót követően a Vasas, az FTC és a DVTK holtversenyben állnak a tabella élén.

OTP Bank Liga, 2. forduló, végeredmény:

Gyirmót – MTK 0-0 (0-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik