Foci

A Kubatov-érában csak szenved a Fradi a nemzetközi kupában

Még nincs augusztus, de a magyar bajnok el is szállt a nemzetközi kupaporondon. A Ferencváros az albán ezüstérmessel, a Bajnokok Ligája-selejtezőből kizárt Skenderbeu helyére beugró Partizani Tiranával nem bírt és kapott ki tizenegyesekkel. Az albán kapus, Hoxha előbb panenkázva talált be a büntetőpárbajban, aztán három lövést is kivédett.

Sokat várt a Fraditól mindenki, egy hét alatt azonban véget is ért a hódító hadjárat. És ha csak az elmúlt éveket nézzük, ez nem is annyira meglepő, egyáltalán nem meggyőző a csapat az országhatáron túl.

Nem túl dicső közelmúlt

2011-ben tért vissza a nemzetközi porondra a Fradi, akkor az örmény Ulisess elleni első kört az Európa Liga-selejtezőben még 5-0-val hozta le az FTC. A második körben, a norvég Aalesund ellen a hazai 2-1-es győzelem és az idegenbeli 1-0-s vezetés is kevésnek bizonyult, az északiak fordítottak, a hosszabbítás végén pedig döntöttek Prukner László csapata ellen.

Ezután két szezont töltött távol Európától a Ferencváros, 2014 nyarán, már Thomas Doll irányításával ismét az Európa Liga-selejtezőben vehettek részt. Elég rémisztően indult a sztori, a máltai Sliema Wanderers ellen ikszre kellett menteni az első meccset, és a visszavágón is csak 2-1-re nyert az FTC. A második fordulóban a Rijeka már túl nagy falat volt, a horvát csapat kettős győzelemmel verte le a Fradit.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az előző idényben a holland Go Ahead Eaglestől talán sokan féltették az együttest, Doll játékosai azonban 5-2-vel rendezték le a párharcot. A bosnyák Zseljeznicar ellen is mindenki továbbjutást remélt, ehhez képest annyira megállt a tudomány, hogy a két meccsen gólt sem sikerült lőni, megint kettős vereség, 0-3-as gólkülönbség volt a kaland vége.

Idén már a Bajnokok Ligájának vágott neki nagy reményekkel a Fradi, de az FK Tirana megoldhatatlan feladat elé állította a magyar bajnokot. Pedig az idegenbeli 1-1 is még a Ferencvárosnak kedvezett, de a visszavágón érthetetlen módon meglepődött, lényegében leblokkolt a csapat azon, hogy az ellenfél bekkelt és az időt húzta, miután egyenlített. Ahogy telt az idő, úgy vesztették el egyre inkább az önbizalmukat a zöld-fehér játékosok, a végén Hoxha pedig meg is babonázta őket végleg.

Az elmúlt öt évben négyszer selejtezett a Ferencváros a nemzetközi kupákban, a második kört egyszer sem élte túl. Augusztusban már nem kellett a BL vagy az EL miatt izgulni.

Fájó kimondani, de a legsikeresebb magyar klub az elmúlt időszakban csak futottak még kategória az európai porondon. Ami Magyarországon elég a dobogóra, vagy bajnoki címre, az édeskevés olyan csapatok ellen, amikről nem, vagy csak alig hallottunk.

Nagy szavak vannak, eredmény nincs

Kubatov Gábor 2011 óta elnöke a Fradinak, most a decemberi évértékelőjében már a BL is szóba került. Azt mondta, nem lesz azért egyszerű a Ferencvárosból főtáblás csapatot csinálni, az anyagiakat hozta fel, mert bár a klub bő 3 milliárd forintos éves költségvetésből dolgozik, az előző szezonban például a Malmö ennél 25 százalékkal többől gazdálkodhatott. Orosz Pál vezérigazgató már nem volt ilyen visszafogott, ő többször is főtábláról beszélt az elmúlt időszakban, mert az az erkölcsi siker mellett anyagilag is megérné: a bravúr a BL-ben 4 milliárd forintot érne, mellette minden pont után 157 millió forint ütné a klub markát.

Ehhez azonban túl kéne élni először a selejtező második körét.

A Fradi kupabúcsúi az elmúlt években

2011-12: EL-selejtező, 2. kör, az Aalesund ellen

2014-15: EL-selejtező, 2. kör, a Rijeka ellen

2015-16: EL-selejtező, 2. kör, a Zseljeznicar ellen

2016-17: BL-selejtező, 2. kör, a Partizani Tirana ellen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik