Foci

Eldőlt: Bogdán Ádám a Wigan játékosa lett

Nyugvópontra juthat Bogdán Ádám pályafutása. A Liverpool 28 éves kapusa az utóbbi időben kegyvesztett lett Jürgen Klopp csapatában, néhány nagyobb hibája végzetesnek bizonyult, már ami a megítélését illeti.

A német menedzser jelezte, nem számít rá a folytatásban, az új szezonban érdemes új klubot keresnie.

Nos, a Wigan Athletic szerda kora délután bejelentette, hogy kölcsönveszi Bogdán Ádámot egy szezonra.

Már ott is lesz a csütörtöki, Macclesfiedl Town elleni edzőmérkőzésen. A csapat menedzsere, Gary Caldwell így nyilatkozott:

Amikor szóba került Ádám leigazolása, ez a transzfer volt az, amit mindenképpen keresztül akartam vinni. Tapasztalt játékos minden téren, versenyhelyzet alakulhat ki közte, valamint Jussi Jaaskelainen és Lee Nicholls között, ez pedig a klub hasznára válhat. Jól ismeri Jussit a Boltonból, ismeri a környéket, az edzőközpont családias jellegét, hasznára lesz a csapatnak.

Való igaz, a Liverpool előtta 20-szoros magyar válogatott  Bogdán Ádám a Bolton Wanderersben éppen a 41 éves  finn Jaaskelainent szorította ki a kezdőből egy idő után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik