Foci

Hiába a válogatott sikere, az első fordulóban nem tobzódtak a nézők

Dárdai Pál még az Európa-bajnokság alatt beszélt arról, hogy a nemzeti tizenegy sikerét meg kellene lovagolni, a nézőket pedig vissza kellene csábítani a stadionokba. Szombaton három meccsel elkezdődött az NB1 2016/2017-es szezonja, három meccset is lejátszottak.

Sokan fel sem tudják dolgozni ezt a sikert. Egy ilyen torna után – mindegy, hogy mi lesz a vége – Magyarországon az első öt fordulóban az összes stadionban ki kellene nyitni a kapukat, be kellene engedni az embereket, mert igény lesz a focira. Ha sok néző megy ki, a közepes játékosok is többet hoznak ki magukból. Egy óriási kör nyílt most meg, mondta korábban Dárdai.

Ez nem történt meg, de Csányi Sándor MLSZ elnök azt javasolt az OTP Bank Liga csapatainak, hogy kedvezményekkel csalogassák ki a nézőket a bajnoki mérkőzésekre, mondta Csányi Sándor az M4 Sportnak adott interjújában.

Az MLSZ elnöke szerint érdemes lenne kihasználni a sikeres Eb-szereplés utáni népszerűség növekedét, ennek megfelelően Vági Márton, az MLSZ főtitkára ajánlást fogalmazott meg a kluboknak a lehetséges kedvezményekről.

Csányi Sándor azt is elmondta, az éves bérlettel NB I-es mérkőzésre járók akár 25 százalékos kedvezményben is részesülhetnek, ha válogatott meccsre kívánnak belépőjegyet vásárolni.

Egy év, semmi változás

  • A szombati Mezőkövesd – Gyirmót meccsen hivatalosan 2548-an voltak, az Újpest – Honvédon (a Vasas stadionjában) 2500-an, a Ferencváros – Haladáson pedig 5642-en.
  • Ez összesen 10 690 nézőt jelent, 3563-at meccsenként.
  • Egy évvel ezelőtt szintén az első fordulóban találkozott a Haladás és az FTC, csak akkor Szombathelyen, 4395 néző előtt.
  • Az Újpest egy éve az első meccsét a Paks ellen játszotta, hazai pályán, 2637 néző előtt.
  • A Mezőkövesd újonc, a Gyirmót is, a Kövesd a második vonalban tavaly a Vác ellen kezdték a szezont, hazai pályán 1500 néző előtt.

És igen, szombaton esős, hideg idő volt…

(Adatok: innen és innen)

A kiemelt képen a szombathelyi Halmosi Péter és a ferencvárosi Pintér Ádám a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Ferencváros – Swietelsky Haladás mérkőzésen a fővárosi Groupama Arénában 2016. július 16-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik