Foci

Jose Mourinho: “Itt, Anglia legnagyobb klubjánál akartam dolgozni”

Megtartotta székfoglalóját José Mourinho a Manchester Unitednél. Szokásához híven nem mellőzte a hangzatos kijelentéseket, egyértelműen fogalmazott.

Elmondta az újságíróknak, hogy felkészült az új feladatra, de egy kicsit frusztrálja, hogy a United nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Hozzátette, hogy szeretné, ha feledésbe merülne a csapat előző három sikertelen éve David Moyes és Louis van Gaal regnálása alatt.

Az az igazság, ez az a munka, amelyre mindenki vágyik. Képtelen vagyok sikerek nélkül dolgozni, nekem ez a természetem. Agresszív akarok lenni, és nyerni szeretnék.

Hozzátette, nem az ő hibája, hogy Ryan Giggs, a United legendája 29 év után távozik a klubtól, egyben tiszteli azért, mert új kihívásokat keres magának.

Nem szeretnék olyan játékosokkal dolgozni, akik úgy gondolják, a tavalyi 5. helynél kell jobban szerepelni. Nem kell negyediknek lenni. A negyedik hely nem lehet cél. Nyerni kell.

Ment bele a részletekbe José Mourinho, aki korábban a Chelsea menedzsere volt, és aki első sajtótájékoztatóját tartotta kedden, az Old Traffordon.

Kitért Wayne Rooney szerepére, akiről azt mondta, nála bizony biztosan nem játszik középpályást a csapatkapitány.

Sok feladatkör létezik a pályán, a legnehezebb dolog bejuttatni a labdát a hálóba. Az ember mindig változik, ahogy telnek az évek. De valami nem változik: ő a labdát akarja a kapuba juttatni. Ő lehet, hogy nem egy tipikus csatár, nem egy tipikus 9-es, de nálam biztosan nem a középpályán játszik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik