Foci

Berlusconi eladja a Milant a kínaiaknak

Nemrégiben szívműtéten esett át Silvio Berlusconi, korábbi olasz miniszterelnök, az AC Milan tulajdonosa. Most a nyilvánosság elé állt, és olyan hírt közölt, amely után néhány vérmes Milan-drukkernek is szívproblémái lehetnek.

Egy 26 éves időszak van mögöttem. Úgy érzem, az utóbbi időszakban nem tudtam jól menedzselni a dolgokat úgy, mint korábban. Fontos döntést hoztam, olyan emberek kezébe adom a klubot, akik képesek arra, hogy újra odavezessék a Milant, ahol a helye van, nemcsak Európában, hanem a világban is.

Berlusconi elmondta, ígérete van arra, hogy a kínai befektetők – merthogy kínaiaké lesz a Milan – a következő két évben 400 millió fontot költenek majd játékosokra – számolt be a Guardian.

A Milan a múlt héten jelentette be, hogy Vincenzo Montella lesz a csapat vezetőedzője. A piros-feketék az előző bajnokságban a 7. helyen zártak, így sorozatban harmadik alkalommal hiányoznak az európai kupaküzdelmekből.

A kínai befektetőcsoport vezetője, Robin Li országa hatodik leggazdagabb embere, neki 70 százalékos tulajdonrésze lesz a konzorciumban, amely mögött a hírek szerint a kínai kormány is ott áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik