Foci

Huszti és Dzsudzsák korábbi csapattársával erősített a Vidi

24.hu
24.hu

2016. 06. 28. 20:25

Korábban a témában:

Hivatalossá vált, amelyről a 24.hu már hétfőn beszámolt, az OTP Bank Ligában szereplő Videoton csapatában folytatja pályafutását Danko Lazovic. A csatár fénykorában megfordult a PSV Eindhoven és a Zenit Szentpétervár együttesében is.

A holland gárdánál Dzsudzsák Balázs, az orosznál pedig Huszti Szabolcs csapattársa is volt. A szentpétervári alakulat után megfordult az FK Rostovban, valamint a belgrádi Partizánban is. Lazovic legutóbb a kínai másodosztályban szereplő Beijing Enterprises együttesében szerepelt, Ázsiában 28 mérkőzésen 13 gól és öt gólpassz volt a mérlege, tavasszal visszatért Európába, ám az Olimpia Ljubljana színeiben adminisztratív okok miatt tétmérkőzésen nem lépett pályára.

A szerb válogatottban 47 összecsapáson lépett pályára és 11 alkalommal köszönt be. Pályafutása során összesen 19,53 millió euró átigazolási díjat fizettek ki érte.

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Videoton FC-nek a bizalmat.Amikor szóba került a Magyarországra szerződésem lehetősége, megkérdeztem az itteni körülményekről néhány magyar játékost, akikkel jó kapcsolatot ápolok. Mindegyikük elismerően beszélt a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről és a Videoton FC-ről is. A fejlődést jól mutatja a magyar válogatott teljesítménye a jelenleg is zajló Európa-bajnokságon, amit a szerb válogatott távolléte ellenére természetesen kitüntetett figyelemmel kísérek. Több ajánlat közül választhattam, de mindenképpen olyan klubban szerettem volna folytatni a pályafutásomat, ahol komoly célokért lehet küzdeni. Úgy éreztem a tárgyalások alatt, hogy a saját ambícióim és a klub ambíciói teljesen egybecsengenek, ez meghatározó szempont volt döntésem során. Sajnos az elmúlt fél év adminisztrációs okok miatt nem úgy sikerült, ahogyan terveztem. Ennek ellenére kiváló fizikai állapotban vagyok, és alig várom, hogy ezt a pályán bizonyíthassam a szurkolóknak

– nyilatkozta a csatár a vidi.hu oldalnak.

Danko Lazovic 1+1 évre szerződött a Vidihez és a 7-es számú mezt viseli majd. A 33 éves játékos az Európa Liga selejtezőjének első körében játékengedély hiányában még nem léphet pályára a Zaria Balti elleni párharcban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.