Foci

Elefántcsontparti védővel erősített a Manchester United – hivatalos

Sajtóértesülések szerint 40 millió euróért vált csapatot.

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál folytatja pályafutását Eric Bailly. Az elefántcsontparti védő a spanyol Villarreal együttesétől érkezik az ősztől az Európa Ligában szereplő gárdához.

A 22 éves futballista négy évre írt alá, de a szerződés további két évvel meghosszabbítható. Ő lett az új menedzser, José Mourinho első igazolása. Sajtóértesülések szerint a védő 40 millió euróért vált csapatot.

Az utóbbi napokban nagy meglepetést keltett az átigazolás lehetősége. Sokan szkeptikusak ugyanis, hogy a fiatal játékos mire megy majd a PL-ben. Több szurkoló is felhozta, hogy az Atlético Madrid elleni bajnokin Fernando Torres gólja előtt hatalmasat hibázott, majd a spanyol még gyufáért is elküldte, mielőtt a hálóba lőtt.

Bailly a spanyol csapathoz 2015 januárjában került, másfél szezon alatt 44 tétmeccsen lépett pályára. A válogatottban eddig 15 alkalommal szerepelt, tagja volt a 2015-ben Afrika Kupát nyerő nemzeti együttesnek.

Egy álmom vált valóra azzal, hogy csatlakozhattam a Manchester Unitedhez. Mindig is az volt a célom, hogy a legmagasabb szintén futballozzak

– nyilatkozta Bailly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik