Foci

A Haladás megszerezte az NB I legkeresettebb légiósát

24.hu
24.hu

2016. 06. 03. 19:33

Békéscsabáról érkezik Szombathelyre.
Korábban a témában:

Az OTP Bank Ligában szereplő Haladás labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapatnál folytatja pályafutását Ezequiel Calvente. A spanyol játékos az NB I legkeresettebb légiósa, a kieső helyen záró Békéscsaba legjobbja volt a mögöttünk hagyott szezonban.

Calvente iránt a hírek szerint a Diósgyőr, az Újpest és a Vasas is meg akarta szerezni. A 25 éves középpályásról így nyilatkozott Mészöly Géza vezetőedző:

Calvente érkezése is mutatja, hogy nem a langyos víz a célunk – büszkék vagyunk rá, hogy – bár több lehetősége is volt – minket választott. Ami a játékos kvalitásait illeti, különösen az ellenük játszott meccseken győzött meg igazán, gyors, kreatív labdarúgó, aki elsősorban a támadó mögött, de a két szélen is kiváló teljesítményre képes. Ugyanakkor a párharcokban és a védekezésben is lehet rá számítani.

A korábbi spanyol U20-as és U19-es válogatott összesen 3 gólig jutott, valamint másik hármat előkészített a 2015/16-os szezonban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.