Foci

Zlatan Ibrahimovic meglepőt mondott a jövőjét illetően

A svéd támadó kedvére válogathat a világ legerősebb klubjai közt, ehhez képest egy igencsak kis csapatot jelölt meg lehetséges célállomásként.

Zlatan Ibrahimovic sérülés miatt nem játszhatott tegnap este, a Szlovénia ellenni, 0-0-val zárult, barátságos labdarúgó mérkőzés során, ennek ellenére ő adja a témát.

A mérkőzés előtt megdöbbentő The Sun nyilatkozatából az derült ki,

“nem tartja kizártnak, hogy visszatér hazájába és a svéd Malmö-höz szerződik, ahol még 1996-ban kezdte pályafutását.

A 35 éves csatár a Paris Saint-Germannél eltöltött öt év után határozott úgy, hogy váltani fog és ősztől, más klubnál folytatja tovább. Leginkább,a Manchester United frissen kinevezett szakvezetője, Jose Mourinho érdeklődik iránta.

A szabadon igazolható csatár pályafutása során megfordult már olyan nagy klubokban, mint az Ajax, Juventus, Internazionale, Milan, Barcelona és legutóbb a PSG, de nagy álmát egyik klubbal sem tudta megvalósítani, BL-serleget még nem emelhette a magasba.

Talán az egy Barcelonát leszámítva azonban valamennyi klubjában átlag felettit alkotott, így kérőkben továbbra sincs hiány – van megkeresése Premier League kluboktól (West Ham, Tottenham, MU), és mesés összegű szerződéssel csábítják Kínába is.

Azzal, hogy Ibra szabadon igazolható játékosként van jelen a játékos piacon, a kluboknak csak vele kell megegyezni, így kedvére válogathat az ajánlatok közül.

Éppen ezért nem vennénk mérget arra, hogy az öntörvényű, az újságírókat gyakorta megtréfáló támadó komolyan gondolta ezt a Malmős kijelentést. Kirobbanó formáját látva levezetni ráér még. Ami biztos, az Európa-bajnokságot követően bejelenti, melyik együttes ajánlatát fogadta el végül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik