Foci

Sárga lappal mentette meg a bíró a gyömrői focista életét

A tizenhárom éves játékos egy ütközés után összeesett a pályán, a játékvezető lélekjelenléte mentette meg az életét.

A Pest megyei első osztályban szereplő Gyömrő U16-os csapatának játékosa, a 13 éves Juhász Bálint az életét köszönheti a bíró lélekjelenlétének – derül ki a Blikk beszámolójából. A fiút meccs közben mellbe rúgta ellenfele, ezután arra panaszkodott, hogy nem kap levegőt, majd hirtelen összeesett.

Az oda siető játékvezető, Józan Csaba látta, hogy Bálint nyelve hátracsúszott, ekkor a kemény műanyagból készült sárga lappal szétfeszítette a száját, kihúzta a nyelvét, az ifjú játékos így végül nem fulladt meg. Az életmentő műveletben a fiú edzője, Kuprák János is részt vett.

Az édesapa azt mondta a lapnak, hogy nagyon hálás a bírónak és az edzőnek is. A fiú jól van, mellkasi zúzódása van és egy kicsit szédül, de komolyabb baja nem lett, már kiengedték a kórházból és otthon piheni ki a történteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik