Foci

Az MLSZ keresztbe tett az újpestieknek

A szövetség kidobatott az újpesti ultrákkal több százezer forintnyi és több órányi munkát.

Szombaton a Fradi Gera Zoltán fejes góljával győzte le 1-0-ra az Újpestet a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. Nem is tudjuk, mikor volt utoljára telt házas kupadöntő. A hangulatért első sorban az 5-6 ezer főnyi újpesti szurkolótábor gondoskodott.

Még a Fradi-szimpatizánsok is elismerték, hogy leszámítva a gól utáni 1-2 percet, a lilák leszurkolták a zöldeket, e téren ők voltak a győztesek. Látszólag nyugalom volt meccs előtt, meccs után, ezt a rendőrség is megköszönte a szurkolóknak. Ezért is érdekes a Viola Fidelity közleménye.

Az újpestiek ultracsoportja épp úgy készült erre a derbire is, mint a tavaly decemberire, vagy az áprilisira. Ahogy fogalmaznak, nem is gondolták, hogy abba fognak belekötni amibe eddig senki sem. Abba a hatalmas, hokipályányi drapériába (fent a képen), amit gondosan megterveztek, megrajzoltak, nagyjából 200 ezer forintot összedobva elkészítettek, amit a mérkőzés elején a Tábor kifeszített volna, mint ahogy Németországtól Angliáig az egész világon mindenhol.

A drapéria elkészült, de az MLSZ keresztülhúzta a számításaikat. A tiltásra az volt az indokuk, hogy az anyag nem tűzálló. Meccs napján volt egy egyeztetés még, a szurkolók ott is mindent bevetettek, hátha, de ott sem arattak sikert. Két éve erre az anyagra készítik a koreográfia kellékeket, két derbi volt már ezelőtt a Groupama Arénában és akkor nem volt ebből gond. Ott se gyújtották fel magukat, és ahogy írják, nem volt arra példa, hogy felgyulladt volna egy ekkora drapéria.

Bebizonyosodott, hogy jelenleg a futball vezetői színházat akarnak, esetleg fizetett szurkolókat. Úgy látjuk, hogy most ezzel a döntéssel egy igazi futballünnepet gátolt, ahogy csak tudott az MLSZ és Újpest szurkolók több százezer forintját dobta kukába!!! Ma Magyarországon minden eddiginél jobban ellehetetlenítik a fanatikusok mindennapjait, szinte minden meccs egy külön tortúra, biztonságiak, rendőrség, klubvezetők, a szövetség vegzálásának köszönhetően. Köszönjünk Mindenkinek, akik a szezon alatt bármilyen formában támogatták a munkánkat és osztozunk mindenkivel a csalódottságban. Ígérjük, nem adjuk fel!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik