Foci

Az Egyesült Államokba igazolt az MTK játékosa

mtk (mtk)
mtk (mtk)

Az MTK hivatalos honlapján jelentette be hétfőn, hogy középpályása Khaly Iyane Thiam az Egyesült Államokban folytatja pályafutását.

A 22 éves játékos értékét 250 ezer euróra becsüli a transfermarkt. Egyelőre nem tette le ezt az összeget az asztalra a Chicago Fire, hiszen Thiam 2016. december 31-ig kölcsönben erősíti a csapatot.

Már átesett az orvosi vizsgálatokon, úgyhogy le is fotózkodott saját, 19-es számú mezével.

A szenegáli játékos 12 évesen kezdett futballozni egy helyi csapatban, majd egy olaszországi tornát követően került Kaposvárra. Ezt követően csapott le rá az MTK 2014-ben. Thiam 72 mérkőzésen lépett pályára az OTP Bank Ligában és hét gólt szerzett.

Az MLS keleti konferenciájában szereplő csapatra ráfér az erősítés, hiszen jelenleg sereghajtók, hét pontot szereztek eddigi hét mérkőzésükön.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik