Foci

Nikolics csatártársát szerződtetné a Videoton

Jóval kevesebb gólt szerzett, mint a magyar támadó.

A Videoton FC a második helyet szerezte meg a hétvégén befejeződött OTP Bank Ligában, így nyáron az Európa Liga selejtezőjében indulhat. A csapat vezetői számára még korántsem ért véget a munka, hiszen Horváth Ferenc távozása után az új vezetőedzőt is meg kell találni, és a keret megerősítésén is dolgozni kell.

Az NSO értesülései szerint a klub a Legia Varsó csatárát, Aleksandar Prijovicot nézte ki magának. A svájci támadó az idei szezonban 47 mérkőzésen lépett pályára és 16 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A bajnokságban nyolcszor volt eredményes, míg csatártársa, a korábbi Vidi-játékos, Nikolics Nemanja 26-szor.

Prijovic a héten nagyon fontos találatot jegyzett, hétfő délután ugyanis ő döntötte el a Lengyel Kupa döntőjét a Lech Poznan ellen. A 26 éves futballistát 2019 nyaráig köti szerződés a varsói alakulathoz. Székesfehérvárra szerződését elősegítené, ha érkezne az edzői posztra Henning Berg, akivel a szezon elején együtt dolgozott a lengyel gárdánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik