Foci

A Paks diósgyőri győzelmével ért véget az NB I-es szezon

Egervári Sándor 400. magyar élvonalbeli meccsén kikapott a DVTK.

Az érdemi dolgok a játéknap korábbi meccsein eldőltek már: a bajnok Ferencváros mögött a Videoton és a Debrecen végzett még dobogós helyen a labdarúgó OTP Bank Ligában, a Vasas bennmaradt, a Békéscsaba után pedig a Puskás Akadémia is búcsúzott az élvonaltól. Ezek után este rendeztek még egy tétnélküli összecsapást, ezen a Diósgyőr fogadta a Paksot.

Az első félidő hajrájáig kellett várni az első komolyabb helyzetekre, Barczi és Egerszegi riogatta a paksi védőket. A vendégek jutottak aztán előnybe még a szünet előtt, Barthát nem tudták szerelni a tizenhatoson belül, ő pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget.

A második játékrészben a hazaiak támadtak többet, volt is ajtó-ablak helyzetük, de Elek kihagyta. A végére tíz emberre fogyatkozott a Paks, volt is egy újabb ordító helyzete a DVTK-nak, Egerszegi azonban közelről a kapufára lőtt. A 93. percben dőlt el minden, Kecskés a tizenhatos vonalától lőtte ki a kapu hosszú oldalát.

A meccs végére paprikássá vált a hangulat, lefújás után volt is némi kakaskodás a pályán.

Eredmény – OTP Bank Liga, 33. forduló

DVTK – Paksi FC 0-2 (0-1)

A végeredmény:

1. Ferencvárosi TC 33 24 4 5 69–23 +46 76
2. Videoton FC 33 17 4 12 42–29 +13 55
3. DVSC-Teva 33 14 11 8 48–34 +14 53
4. MTK Budapest 33 14 9 10 39–37 +2 51
5. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33–37 –4 50
6. Újpest FC 33 11 13 9 42–37 +5 46
7. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40–39 +1 43
8. Paksi FC 33 12 7 14 41–40 +1 43
9. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 37–47 –10 38
10. Vasas FC 33 9 5 19 32–54 –22 32
11. Puskás Akadémia FC 33 7 10 16 35–51 –16 31
12. Békéscsaba Előre 33 6 9 18 25–55 –30 27

Ajánlott videó

Olvasói sztorik