Foci

Századik bajnoki győzelmére készül a Ferencváros az Újpest ellen

Akár már szombaton kieshet az élvonalból a Vasas és a Békéscsaba.

A Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest szombati rangadójának a bajnokság szempontjából már kevés a jelentősége, ugyanakkor a presztízs miatt továbbra is ezt a párosítást övezi a legnagyobb érdeklődés a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában.

A két csapat május 7-én, a Magyar Kupa döntőjében is találkozik majd egymással, a helyszín akkor is a Groupama Aréna lesz, így a mostani mérkőzés egyfajta főpróbának tekinthető. A zöld-fehéreket minden bizonnyal fűti a visszavágás vágya, hiszen az Újpest decemberben első magyar csapatként tudott győzni a 2014 augusztusában átadott létesítményben.

Ami a két csapat formáját illeti, az Újpest komoly hullámvölgyben van, hiszen legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyet tudott megnyeri, emiatt néhány hét alatt szertefoszlottak a dobogós reményei. Az FTC a hétközi fordulóban 1-0-ra kikapott a Videoton ideiglenes otthonában, Felcsúton, igaz Thomas Doll vezetőedző több kulcsjátékosát, például Dibusz Dénest, Gera Zoltánt és Böde Dánielt, pihentette. Utóbbi kettő az utolsó negyedórára, csereként szállt csak be.

A két fővárosi együttes a 219. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 99 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 62 újpesti siker született.

A harmadik helyen álló Videoton a második MTK együttesét fogadja, s amennyiben győz, akkor megelőzi fővárosi ellenfelét a tabellán. A kék-fehérek a hét közben nagy lehetőséget szalasztottak el, hiszen vendéglátóként – Dunaújvárosban – kikaptak a kiesés elől menekülő Puskás Akadémiától.

Mivel a Videotonnal azonos pontszámmal áll, a negyedik Debrecen is odaérhet – az MTK pontvesztése esetén – a dobogóra, a hajdúságiaknak ehhez az idegenben többnyire gyengélkedő Diósgyőrt kellene legyőzniük.

Angyalföldön, ahol ingyenes lesz a belépés, “kiesési rangadóra” kerül sor: ha a Vasas kikap a vendég Puskás Akadémiától, akkor biztosan visszacsúszik a másodosztályba. Hasonlóképpen járhat a sereghajtó Békéscsaba is, amely a Bozsik Stadionban lesz a Honvéd vendége. A lila-fehéreknek a legjobb az lenne, ha a Vasas-Puskás Akadémia találkozó döntetlennel zárulna, ők pedig nyernének Kispesten.

OTP Bank Liga, a 32. (utolsó előtti) forduló programja

Videoton FC-MTK Budapest, Felcsút 18.00, v.: Andó-Szabó
Paksi FC – Szombathelyi-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Karakó
Budapest Honvéd-Békéscsaba 1912 Előre 18.00, v.: Pintér
Vasas-Puksás Akadémia 18.00, v.: Farkas Á.
DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 18.00, v.: Szabó Zs. (TV: M4 Sport)
Ferencváros-Újpest FC, 20.30, v.: Kassai (TV: M4 Sport)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik