Foci

Dárdaiék lecsúsztak a dobogóról, veszélyben a BL-indulás

Szombaton délután a kiesés ellen küzdő Hoffenheim vendége volt a Hertha BSC a Bundesliga 30. fordulójában.

A berlini különítmény jól kezdte a találkozót, az első játékrész derekán Stark találatával megszerezték a vezetést, de hét perccel később Schar köszönt be hazai részről és a szünetre döntetlennel vonulhattak a felek.

Sokáig úgy látszott, ezzel ki is alakult a végeredmény, de a hajrá tartogatott még izgalmakat.

Négy perccel a rendes játékidő vége előtt Uth villant, a Hoffenheim ezzel fordított és mivel a Hertha nem tudott válaszolni a lefújásig, fontos pontokat hullajtott el.

A szintén 15 óra 30 perckor kezdődő mérkőzéseken a berlinieket üldöző Leverkusen 3-0-ra győzött a Frankfurt ellen, így két ponttal megelőzte a harmadik, BL-főtáblát érő helyen a Dárdai Pál együttesét. A Bayer első gólja különösen szépre sikeredett, Kampl kapásból lőtte ki a jobb alsó sarkot.

Bár az ötödik Mönchengladbach pénteken kikapott a Hannover otthonában, a Mainz és a Schalke még faraghat négypontos hátrányából a Herthával szemben a későbbi összecsapásokon. Ráadásul az sem jó hír a kék-fehérek számára, hogy a következő körben a listavezető Bayern München lesz az ellenfelük.

A Werder Bremen 3-2-re nyert hazai környezetben a Wolfsburg ellen, Kleinheisler a cserepadról nézte végig a brémaiak sikerét.

Eredmények – Bundesliga, 30. forduló:

FC Augsburg-VfB Stuttgart 1-0 (1-0)
Darmstadt 98-FC Ingolstadt 2-0 (0-0)
1899 Hoffenheim-Hertha BSC 2-1 (1-1)
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 3-0 (0-0)
Werder Bremen-VfL Wolfsburg 3-2 (1-1)

A tabella 
1. Bayern München 29 24 3 2 69–14 +55 75
2. Borussia Dortmund 29 21 5 3 69–30 +39 68
3. Bayer Leverkusen 30 15 6 9 47–33 +14 51
4. Hertha 30 14 7 9 40–36 +4 49
5. Mönchengladbach 30 14 3 13 59–47 +12 45
6. Mainz 29 13 6 10 40–36 +4 45
7. Schalke 29 13 6 10 41–40 +1 45
8. Wolfsburg 30 10 9 11 42–41 +1 39
9. Ingolstadt 30 10 9 11 27–33 –6 39
10. Darmstadt 30 8 11 11 34–44 –10 35
11. Hamburg 29 9 7 13 35–40 –5 34
12. 1. FC Köln 29 8 10 11 29–37 –8 34
13. Hoffenheim 30 8 10 12 35–45 –10 34
14. Augsburg 30 8 9 13 38–48 –10 33
15. VfB Stuttgart 30 9 6 15 46–60 –14 33
16. Werder Bremen 30 8 7 15 42–61 –19 31
17. Eintracht Frankfurt 30 6 9 15 29–49 –20 27
18. Hannover 30 6 3 21 26–54 –28 21

Ajánlott videó

Olvasói sztorik