Foci

Életben tartotta BL-álmait a Inter

Kiszenvedték az újonc elleni győzelmet.

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójának nyitómérkőzésén a tabella ötödik helyén álló Internazionale a kiesés elől menekülő újonc Frosinone együtteséhez látogatott. Roberto Mancini csapatának mindenképp győznie kellett, hogy maradjon esélye a harmadik helyen végezni, amely már Bajnokok Ligája selejtezőt ér.

Az első játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, az Inter többet birtokolta a labdát, de az egyetlen kaput eltaláló lövés a hazaiak nevéhez fűződött. A második félidőben centiméterekre volt a vezetéstől a Frosinone, a 72. percben Pavlovic fantasztikus szabadrúgása a keresztlécen csattant.

Két perccel megszerezte a győztes gólt a Nerazzurri, egy bal oldali beadás után Icardi nagyszerű gólt fejelt a felső sarokba (0-1).

A vendéglátók pontszerzésről szőtt álmai a 80. percben szertefoszlottak, Blanchard csúnyán belerúgott a gólszerző, emiatt megkapta a második sárgáját, így mehetett zuhanyozni.

Győzelmével az Inter feljött a negyedikre helyre, és öt pontra megközelített az egy mérkőzéssel kevesebb játszó AS Roma csapatát. Az újonc maradt a 19. pozícióban, hátránya egy pont a bennmaradó helyen álló Carpi mögött.

Eredmény – Serie A, 32. forduló

Frosinone – Internazionale 0-1 (0-0)
Gólszerző: Icardi (74.)
Kiállítva: Blanchard (80.)

Tabella:

1. Juventus 31 23 4 4 56–16 +40 73
2. Napoli 31 20 7 4 63–27 +36 67
3. Roma 31 18 9 4 66–32 +34 63
4. Internazionale 32 17 7 8 42–30 +12 58
5. Fiorentina 31 16 8 7 51–33 +18 56
6. Milan 31 13 10 8 41–33 +8 49
7. Sassuolo 31 12 12 7 40–34 +6 48
8. Lazio 31 11 9 11 39–42 –3 42
9. Chievo 31 11 8 12 37–40 –3 41
10. Genoa 31 10 7 14 36–37 –1 37
11. Torino 31 9 9 13 39–43 –4 36
12. Bologna 31 10 6 15 30–36 –6 36
12. Atalanta 31 9 9 13 30–36 –6 36
14. Empoli 31 9 9 13 34–43 –9 36
15. Udinese 31 9 7 15 29–46 –17 34
16. Sampdoria 31 8 9 14 44–49 –5 33
17. Carpi 31 6 10 15 29–49 –20 28
18. Palermo 31 7 7 17 29–54 –25 28
19. Frosinone 32 7 6 19 29–60 –31 27
20. Verona 31 3 13 15 27–51 –24 22

Ajánlott videó

Olvasói sztorik