Foci

Magyar a legértékesebb labdarúgó a lengyel élvonalban

24.hu
24.hu

2016. 04. 05. 09:40

Nemanja Nikolics, a Legia Varsó csatára bombaformában futballozik. Nem csoda, hogy az értéke is megemelkedett a játékosnak. Ahogy a többi magyar játékos is jól járt a lengyel bajnoksággal.

2015 nyarán a válogatott támadó szerződése lejárt Fehérváron, így szabadon igazolható játékosként, ingyen került Varsóba. A Legiában ontani kezdte a gólokat, valósággal berobbant a köztudatba. Huszonkilenc bajnoki mérkőzésen huszonötször talált be eddig, ötször a Lengyel Kupában és  kétszer az Európa-liga selejtezőjében.

A transfermarkt.de mértékadó statisztikái szerint Nemanja Nikolics tavaly nyáron 1,3 millió eurót ért – ha ennyit nem is, de nagyjából egy milliót dobott ki az ablakon a Fehérvár -, ám most több mint a két és félszeresére nőtt az értéke.

Ráadásul további siker számára, hogy 3,5 millió euróra taksált árával a legértékesebb játékosnak mondható a lengyel élvonalban. Az első háromba odafért még egyébként Ondrej Duda, Nikolics csapattársa, illetve Artur Jedrzejczyk is, aki szintén Varsóban játszik.

Összességében megállapítható, Lovrencsics Gergő szépen kitaposta az utat a magyar játékosok számára, akik szintén jól jártak, mert amióta áttették a székhelyüket Lengyelországba, szinte egytől egyig emelkedett az piaci értékük.

A Lengyelországban futballozó magyarok értéke

A Lengyelországban játszó légiósaink közül Nikolicson kívül papíron senki sem ér egymillió eurót vagy annál többet.

Lovrencsics Gergőt (Poznan) 200 ezerért igazolt Pápáról, most 800 ezret ér
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin) , 800 ezerről – 800 ezer euró
Kádár Tamás (szintén Lech) 450 ezerről – 750 ezer euró
Guzmics Richárd (Wisla Kraków) 500 ezerről – 750 ezer euró,
Gosztonyi András (Slask Wroclaw) 300 ezerről – 250 ezer euró (sérült)
Mervó Bence (ugyancsak Slask) 75 ezerről – 75 ezer euró

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.