Foci

Foci a barátságért: Debrecen képviseli hazánkat

24.hu
24.hu

2016. 04. 04. 12:13

A Debreceni Labdarúgó Akadémia kapott meghívást idén a "Foci a barátságért" programba, amelyben 32 ország vesz részt.
Korábban a témában:

A programot negyedik alkalommal hirdeti meg a Gazprom, a Bajnokok Ligája hivatalos partnere, Franz Beckenbauer fővédnökségével. Az országok ifjú bajnokai, összesen közel 300 gyermek és edzőik idén is együtt nézhetik majd meg élőben a BL-döntőt a helyszínen, Milánóban.

A “Foci a barátságért” program célja, hogy a különböző országok gyermekeit barátságra, toleranciára nevelje és a labdarúgáson keresztül terjessze az egyenlőség, becsület és az egészséges életvitel, a sportszerűség, béke, a győzelem és az elkötelezettség szellemiségét. A projekt csúcspontja a IV. nemzetközi gyermekfórum lesz, amely keretében a csapatok három napot töltenek együtt és utcai focibajnokságon is összemérik tudásukat – tájékoztatták az MTI-t a szervezők hétfőn.

Magyarországról is neves futballisták támogatták a kezdeményezést: 2013-ban Buzánszky Jenő, 2014-ben Mészöly Géza, 2015-ben Dzsudzsák Balázs vállalta a helyi nagykövet tisztségét, idén pedig Bódi Ádám állt a kezdeményezés mellé.

Hatalmas élményt és megtiszteltetést jelent 14 évesen egy ilyen nagyszabású programban képviselni az országot, nagyon szorítok a debreceni fiúknak, hogy jól teljesítsenek a milánói rendezvényeken és minden percét élvezzék a kint tartózkodásnak. Úgy gondolom, hogy ez az élmény erős motivációt jelenthet a most és a program korábbi éveiben résztvevő fiatal labdarúgók számára arra, hogy az Eb-n hosszú idő óta újra résztvevő magyar csapat nyomdokaiba léphessenek

– mondta Bódi Ádám, a DVSC válogatott középpályása.

A 2015-ös szezonban a Debreceni Labdarúgó Akadémia U14-es csapata végzett az első helyen az MLSZ korosztályos bajnokságában, ezért képviselheti Magyarországot.

Számunkra az akadémián nagyon fontos, hogy ne csak profi sportolókat képezzünk, de a játékosok nevelésével is foglalkozzunk. Amellett, hogy egyedülálló lehetőséget biztosít a gyermekeinknek élmény- és szakmai tapasztalatok gyűjtésére, a Foci a barátságért program értékrendje is segít minket ebben a munkában

– mondta Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.

A “Foci a Barátságért” programban Magyarország mellett Algéria, Argentína, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Fehéroroszország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Kína, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Örményország, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szíria, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna és Vietnam vesz részt.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.