Foci

Gera Zoltán: Nem kell szégyenkeznünk

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros kikapott a Debrecen vendégeként szombaton délután, de az MTK paksi vereségével így is bajnoki címet ünnepelhetett a Nagyerdei Stadionban.

A lefújás után az FTC német vezetőedzője, Thomas Doll a meccset élőben közvetítő M4 Sportnak úgy nyilatkozott: boldoggá teszi a bajnoki cím, mondta is a játékosainak az ünneplés során, hogy az egész szezont kell figyelembe venniük, nem csak a mai első félidőt.

Jól kezdtünk, de jobban kellett volna védekeznünk és akkor nem kapjuk azt a két gólt. Dicséret illeti a játékosokat. Azt gondolom, hogy a bírók túl sok stresszt vittek a játékba. Ennek az egésznek a játékosokról kellene szólnia. Edzőként más eszközök kellenek egy bajnoki cím megszerzéséhez. Nagyon örülök, de sok nehéz feladat áll még előttünk

– mondta a szakember.

Nyilatkozatában elsőként Gera Zoltán is arról beszélt, hogy bosszantja a vereség.

Nem örülök, hogy kikaptunk, jobb győztes meccsel ünnepelni. Nem kell szégyenkeznünk, jól játszottunk végig a szezonban, beérett a munka gyümölcse. Így azért kellő motivációval lépünk pályára a kupavisszavágón a Debrecen ellen. Ha érkezik még egy-két jó játékos, akkor azt hiszem, a nemzetközi kupában is helytállunk majd

– mondta az FTC válogatott középpályása.

Úgy érzem, megérdemeltük a bajnoki címet. Komolyan kell még dolgoznunk ahhoz, hogy nagy célokat érhessünk el. Negyedik éve vagyok a Fradinál, örülök, hogy végre bajnok lehetek

– nyilatkozott az élvonal góllövőlistáját vezető Böde Dániel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik