Foci

Bendtner végleg elviselhetetlenné vált

Nicklas Bendtner nem a játékával szokta felhívni magára a figyelmet. A dán labdarúgó az internetes trollok egyik kedvenc céltáblája, és tulajdonképpen szolgáltat is témát bőven. Például ezzel a 2010-es nyilatkozatával:

Ha azt kérdik, én vagyok-e a világ egyik legjobb csatára a válaszom: igen. Mert hiszek benne.

Ehhez képest adós a gólokkal és folyton van valami balhéja. Ebben a szezonban például a Wolfsburgnál is kihágásaival tűnik ki, rengetegszer büntették már amiatt például, mert elaludt és késve érkezett edzésre. Időnként ráadásul valami hazugsággal próbálja menteni magát.

A német klub vezetőinél most telt be a pohár. Bendtnert felmentették az edzések látogatása alól.

„A helyzet már elviselhetetlen. Épp ezért szerdán leültünk az ügynökével és próbáltunk megoldást találni. Hamarosan döntés születik róla” – idézi a BBC Klaus Allofs sportigazgatót.

Bendtner a 2014-15-ös szezon előtt érkezett a Wolfsburghoz az Arsenaltól, ám nem sikerült megváltania a világot. Minden sorozatot figyelembe véve 44 meccsen mindössze 9 gólig jutott. Idő közben a dán válogatottból is kijátszotta magát, pontosabban az új kapitány, a norvég Age Hareide nem számol vele.

Ilyen renoméval nem biztos, hogy sokan kapkodni fognak majd a 28 éves játékos után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik