Foci

A klublegenda szerint már most is Manchesterben van a United megmentője

A brit média gyakorlatilag tényként kezeli, hogy Louis van Gaal az idény végéig irányítja már csak a Manchester United labdarúgócsapatát, nyáron pedig érkezik José Mourinho. Van azonban, aki más véleményen van és vélhetően sok drukkerek egyet fog vele érteni. Bryan Robsonról van szó, aki csapatkapitánya volt az együttesnek, a többi közt két bajnoki címet és egy KEK-et nyert a Vörös ördögökkel.

Robson szerint nem kell nagyon messzire menni az edzőkérdés megoldásáért. Ryan Giggs a tökéletes választás.

A walesi klubikon már most is ott van a szakmai stábban, ő a segítője van Gaalnak. Robson mindig is úgy gondolta, hogy a holland szakember irányítása mellett azt is fel lehet mérni, Giggs mennyire áll készen arra, hogy átvegye a stafétabotot. A 90-szeres angol válogatott középpályás úgy véli, Giggs már most készen áll a feladatra, nem érzi úgy, hogy ez túl nagy falat lenne számára.

Sokan azt mondják, még korai, de én nem így látom. Ott van például Pep Guardiola. Előbb játékos volt a Barcelonánál, majd az utánpótlásban dolgozott, végül megkapta a bizalmat és élni tudott vele. Hihetetlenül sikeres volt. Ugyanez a helyzet Ryannel. Ismeri a klubot, tudja, mi a szellemisége a Manchester Unitednek, ha rá esne a vezetőség választása, biztos, hogy a szurkolók mögé állnának

– mondta a Reutersnek Robson.

Az ikonnak egy jó tanácsa is volt van Gaalnak: valamit nyerjen a csapattal, vagy legalább BL-t érő helyre vezesse oda a Manchester Unitedet, minden más csalódás lenne. Robson szerint így, hogy az Arsenal kiesett az FA-kupából a patinás sorozat első helyét kellene megcélozni, annak megnyerése óriási lökést adhatna az együttesnek.

A Manchester United, bár van Gaal jelentős összeget fordított a keret megerősítésére, jelenleg csak a hatodik helyen szerénykedik a Premier League-ben, 16 ponttal elmaradva a listavezető Leicester City mögött – a Rókák egy meccsel többet játszottak, bár ez lényegében mindegy is. Az FA-kupa negyeddöntőjében újrajátszásra kényszerül az együttes a West Ham United ellen, míg az Európa Liga nyolcaddöntőjében elég nehéz helyzetben vannak a manchesteriek, 2-0-s hátrányból várják a Liverpool elleni visszavágót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik