Foci

Ha a kötelezőt sem tudja hozni a Manchester City, akkor lemondhat a bajnoki címről

Manuel Pellegrini együttese a kiesés ellen menekülő Norwich City otthonába látogatott az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának nyitómérkőzésén, azonban az Égszínkékek csak vaktölténnyel lövöldöztek. Volt ugyan 15 kapura lövésük, ebből mindössze három találta el a hazai kaput.A második játékrészben egyszer sem…

A legnagyobb vendéghelyzet Sergio Agüero nevéhez fűződik, az első félidőben tesztelte John Ruddyt, aki egy kézzel tolta ki a labdát – nagy bravúr volt.

A 0-0 azt jelenti, hogy csak minimálisan tudta megközelíteni riválisait a manchesteri alakulat, amely maradt a negyedik helyen, kilenc ponttal elmaradva a listavezető Leicester mögött. A Norwich sem lehet elégedett túlzottan az eredménnyel, mivel maradt a 18., kiesést jelentő helyen.

A Southampton – az olasz Graziano Pelle két góljával – 2-1-re győzött a Stoke City otthonában. A 30 éves itáliai csatár először fejjel volt eredményes. Ez volt csapatszinten a Southampton 12. fejesgólja a mostani bajnoki évadban, ebben a mutatóban jobb minden riválisánál.

A Swansea City ellen sikerrel járó Bournemouth sorozatban harmadszor, összesen pedig tizedik alkalommal győzött a Premier League mostani szezonjában.

Eredmény – Premier League, 30. forduló

Norwich – Manchester City 0-0

Bournemouth-Swansea City 3-2 (1-1)

Stoke City-Southampton 1-2 (0-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik