Foci

Balogh Norbert pályára lépett az Inter ellen

Ő sem tudott segíteni, zsinórban hetedik meccsén sem győzött a Palermo.

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójának zárómérkőzésén Balogh Norbert csapata, a Palermo látogatott az Internazionale otthonába. A szicíliai együttes borzasztó formában volt az összecsapás előtt, a legutóbbi hat bajnokin nyeretlen maradt.

A dobogóért küzdő Inter jól kezdte a mérkőzést, az első félidő felénél már két góllal vezettek. Előbb Adam Ljajic, majd Mauro Icardi talált a kapuba. A kiesés elől menekülő déliek az egész összecsapáson súlytalannak tűntek, Franco Vazquez 45. percben szerzett találata mégis reményt adott a pontszerzésre.

A fordulást követően hamar visszaállt a kétgólos különbség, a horvát Ivan Perisic csukafejessel beállította a végeredményt. A télen Debrecenből Olaszországba igazoló Balogh élete második Serie A-s meccsén lépett pályára, de hat perc alatt ő sem tudott csodát tenni.

Győzelmével Roberto Mancini együttese ötödik a tabellán, hátránya öt pont a harmadik, és egyben BL-selejtezős helyen álló AS Roma mögött. A Palermo tizenhetedik, csak egy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Frosinone csapatát.

Eredmény – Serie A, 28. forduló

Internazionale – Palermo 3-1 (2-1)
Gólszerző: Ljajic (11.), Icardi (23.), Perisic (54.) ill. Vazquez (45.)

Tabella:

1. Juventus 28 20 4 4 50–15 +35 64
2. Napoli 28 18 7 3 58–23 +35 61
3. Roma 28 16 8 4 59–29 +30 56
4. Fiorentina 28 16 5 7 49–31 +18 53
5. Internazionale 28 15 6 7 37–26 +11 51
6. Milan 28 13 8 7 39–30 +9 47
7. Sassuolo 28 11 11 6 36–31 +5 44
8. Lazio 28 10 8 10 35–37 –2 38
9. Bologna 28 10 6 12 29–31 –2 36
10. Chievo 28 9 7 12 33–39 –6 34
11. Empoli 28 9 7 12 33–41 –8 34
12. Torino 28 8 9 11 34–35 –1 33
13. Sampdoria 28 8 7 13 42–46 –4 31
14. Genoa 28 8 7 13 28–32 –4 31
15. Atalanta 28 7 9 12 26–33 –7 30
16. Udinese 28 8 6 14 24–42 –18 30
17. Palermo 28 7 6 15 28–50 –22 27
18. Frosinone 28 7 5 16 28–53 –25 26
19. Carpi 28 4 10 14 24–44 –20 22
20. Verona 28 2 12 14 24–48 –24 18

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik