Foci

Nevetve várják a United-játékosok az Arsenalt

Csütörtökön a Manchester United hazai pályán verte 5-1-re a dán Midtjyllandot a labdarúgó Európa Ligában, így bejutott a nyolcaddöntőbe. Louis van Gaal csapatára ráfért már a győzelem, a hullámzóan teljesítő Vörös ördögöket ugyanis rengeteg kritika éri a szezonban. Jó hangulatban is vannak a játékosok az Arsenal elleni rangadó előtt:

Még sosem láttam ilyen hangulatot az öltözőben. Nem csak azok, akik játszottak, hanem a cserék és a sérültek is nagyon boldogok. Mindenki nevet és egymással trécsel

– mondta van Gaal a Manchester United hivatalos honlapjának, amiből nagyjából sejteni is lehet, hogy eddig nem volt túl jó a kedélyállapot a klubnál. A holland azért nem volt rest mindenkit figyelmeztetni, hogy vasárnap a rivális Arsenal látogat az Old Traffordra.

„A Premier League egyik legjobb csapata ellen játszunk. Nehezíti a dolgot, hogy csütörtökön is játszottunk, de amilyen a játékosok kedve, szerintem a regenerálódás is gyorsabban megy.”

Az Ágyúsok kissé csalódottan várják az ütközetet, hazai pályán kaptak ki ugyanis 2-0-ra a Barcelonától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kisebbfajta csoda lenne, ha innen ki tudnák harcolni a továbbjutást.

Ráadásul az Old Traffordra nem nyerni járnak,

mert ugyan az előző idényben, az FA-kupában sikerült nyerniük Manchesterben, a legutóbbi nyolc bajnokijukból egyet sem nyertek meg a United otthonában, hatszor ráadásul ki is kaptak.

Túl kell tennünk magunkat a Barcelona elleni vereség miatti csalódottságon.

Ez a bajnokság sorsdöntő periódusa, erre készültünk egész szezonban. Sok minden fog most eldőlni, komoly erőpróba vár ránk, de éppen ilyenkor lehet bebizonyítani a rátermettségünket. Persze mindenki veszít pontokat, ez elkerülhetetlen, de lendületbe jöttünk a Premier League-ben, ezt szeretnénk vasárnap folytatni” – mondta Arséne Wenger a BBC-nek.

Az Arsenal győzelmi kényszerben van, a Licester City szombaton legyűrte a Norwich Cityt, így öt ponttal vezet jelenleg. A nagy rivális Tottenham közben hazai pályán lép pályára, a Sarkantyúsok a több sebből vérző, 16. helyen szerénykedő Swansea-t fogadják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik