Foci

Újpesten a forduló rangadója, Kispesten a Fradi

A második helyen álló Újpest a harmadik Debrecent fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 22. fordulójának rangadóján.

Mindkét együttes remek formában várja az összecsapást. Jelenleg a lila-fehéreké a leghosszabb veretlenségi sorozat az élvonalban, legutóbbi kilenc találkozójukból hetet megnyertek, kétszer pedig döntetlent játszottak.

A debreceniek egymás után három bajnoki győzelemnél járnak, ráadásul idei két összecsapásukon még gólt sem kaptak.

A húsz pont előnnyel listavezető Ferencváros az idén még nyeretlen Honvéd otthonába látogat. A zöld-fehérek mindkét 2016-os bajnokijukat megnyerték, gólt sem kaptak, ezzel szemben a kispestiek még nem szereztek pontot ebben az évben.

Ez lesz a két csapat történetének 198. összecsapása, az örökmérleg komoly FTC-fölényt mutat, ugyanis 108 zöld-fehér győzelem mellett 31 döntetlen és 58 Honvéd-siker született.

A negyedik Haladás a Diósgyőr ellen javíthat gyenge hazai mérlegén: a szombathelyiek eddigi tíz találkozójukból mindössze hármat nyertek meg otthon, a Diósgyőr viszont vendégként ugyanennyi fellépésén egyetlen sikert aratott, és csupán két döntetlent ért el.

OTP Bank Liga – A 22. forduló programja:

Szombathelyi-Swietelsky Haladás – Diósgyőri VTK, v.: Erdős
Újpest FC – DVSC-TEVA 15.30, v.: Farkas Á.
MTK Budapest-Békéscsaba 1912 Előre, Illovszky Stadion 15.30, v.: Pintér
Paksi FC-Vasas 15.30, v.: Andó-Szabó
Puskás Akadémia-Videoton FC 15.30, v.: Iványi
Budapest Honvéd-Ferencváros 18.00, v.: Solymosi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik