Foci

Zidane szólt fiának, hogy ugorjon be edzésre Sergio Ramosékhoz

Szombaton, a spanyol fővárosban az első osztály 26. fordulójában, városi rangadót rendeznek. Az edző a fiát teszteli.

Hogy csak egyszeri szórakozás-e ez a Enzo Zidane-nak, vagy valóban annyira jó, hogy eredményei elismeréseképpen egyre többször edzhet majd a felnőtt csapattal egy-egy hétvégi bajnoki – Real Madrid – Atlético Madrid 02.27., 16 óra – előtt, netán pályára is léphet majd a nagyok közt, azt majd a jövő eldönti.

Az azonban biztos, a 21 éves srác számára már nem ismeretlen közeg az első csapat, hiszen már második alkalommal kapott meghívást a legnagyobbakhoz – számolt be a gazetta.it. Még 2013-ban José Mourinho hívta fel először a középpálya bal oldalán és a közepén is bevethető franciát.

europress
Enzo (balra) és Zinedine egyazon poszton játszanak és az apa edzője volt gyermekének a Real Madrid B -csapatában is Fotó: europress

 

Enzo az évadban eddig huszonnégy mérkőzésen lépett pályára a Real Madrid második csapatában, a spanyol harmadik vonal második, feljutó helyén álló Castillában. Ezeken a találkozókon két gólt és öt gólpasszt jegyzett.

Zinedine Zidanenak Enzón kívül még három fia van. Luca tizenhét éves és kapus a blancók utánpótlásában. Ő már egy u17-es Európa-bajnoki arannyal is dicsekedhet. Theo tizenhárom éves, csatár, míg Ilyaz tíz éves, és a középpályán futballozik.

A Real Madridnak amúgy többek közt a négy Zidane gyerek miatt gyűlt meg a baja a FIFA-val.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik