Foci

Ennél jobb helyre nem is igazolhatott volna a magyar tehetség

Az utóbbi időben nem az a jellemző, hogy magyar férfi kézilabdázók állnak idegenlégiósnak. Stanigg János Dánia felé veszi az irányt.
Kapcsolódó cikkek

A dán élvonalban szereplő Mors-Thy Handbold együttese szerződtette Stranigg Jánost, az Orosháza balátlövőjét. A 21 éves veszprémi nevelés a nyáron csatlakozik újdonsült együtteséhez, a felek közötti megállapodás 2 évre szól – számolt be a hetmeteres.com.

A Mors-Thy Handboldban annak a Jan Paulsen a vezetőedzőnek tetszett meg Stranigg próbajátéka, aki maga is remek kézilabdázó volt, többek közt a német SG Flensburgban is légióskodott. Ismerve a dán kézilabda kultúrát, az északiak erős fizikai alapokra épülő gyors játékát kijelenthető, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna a junior és felnőtt B-válogatottságig jutó tehetséges játékos.

Megjegyzendő, a magyar játékosok számára mégsem Dánia az elsődleges célirány, ha már külhonban próbálkoznak. Legutóbb 2007-ben, Császár Gábor igazolt az NB I-ből Dániába. Ő két évet töltött el a Viborgnál, ami kiváló “ugródeszka” volt számára a karrierje építésében. Straniggnak sem kívánunk mást, csak legalább olyan karriert, mint Császáré.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik