Foci

Böde hősként tért vissza, nem bírt a sereghajtóval a Videoton

A délutáni öt mérkőzésből négyen is hazai győzelem született az OTP Bank Liga 21. fordulójában.

Videoton FC-Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-1)

Felcsút, 1763 néző, v: Szilasi

 

gólszerzők: Vaskó (19., öngól), illetve Laczkó (10.)

 

kiállítva: Laczkó (94.)

 

sárga lap: Juhász (24.), Pátkai (83.), illetve Piermayr (14.), Damjanovic (64.), Calvente (80.)

 

Videoton: Danilovics – Szolnoki, Juhász, Lang, Fejes – Oliveira (Nego, 67.), Pölöskei, Pátkai, Rudolf (Sejben, 76.) – Feczesin, Tischler (Vinícius, 83.)

 

Békéscsaba: Poleksic – Piermayr, Pilán (Eccleston, 61.), Vaskó, Damjanovic, Guaru – Calvente (Birtalan, 80.), Spitzmüller, Takács P. – Laczkó, Punosevac (Hudák, 85.)

Nagy lendülettel kezdett a hazai együttes, 10 perc elteltével mégis hátrányba került. A Békéscsaba egy remekül végigvitt támadás végén szerezte meg a vezetést, de ezután saját tizenhatosán belülre szorult. A Videoton nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, amely Vaskó öngóljának köszönhetően sikerült is, alig 10 perccel a bekapott gól után. A szünetig a hazai csapat maradt aktívabb, de a vezetést nem tudta megszerezni.

A fordulást követően a csabaiak örülhettek ismét, azonban korán tették, a játékvezető ugyanis érvénytelenítette az 50. percben esett gólt, amelynél egy vendégszöglet után az egyik hazai futballistáról pattant a labda a kapuba. A folytatásban fölényben maradt a Videoton, kétszer is hatalmas esélye nyílt a gólszerzésre, de előbb Nego, majd Tischler hibázott ziccerben. A hajrában tovább rohamoztak a hazaiak, de nem jártak sikerrel, így a Békéscsaba egy ponttal távozott Felcsútról.

Ferencváros-Puskás Akadémia 2-0 (0-0)

Groupama Aréna, 6124 néző, v: Farkas Á.

 

gólszerzők: Ramírez (64.), Pauljevic (66., öngól)

 

kiállítva: Leandro (84.)

 

sárga lap: Leandro (8., 84.), illetve Zsidai (9.), Fiola (28.), Lopa (30.), Márkvárt (53.)

 

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Leandro, Pintér Á., Ramírez – Nagy Á., Gera – Trinks (Radó, a szünetben), Hajnal (Böde, 62.), Varga R. (Lamah, a szünetben) – Sesták

 

Puskás Akadémia: Pogacsics – Pauljevic, Fiola, Kelic, Forró – Zsidai, Márkvárt – Csurko (Mészáros, 64.), Lopa (Bacelic-Grgic, 77.), Pekár (Zsótér, 77.) – Sallai R.

A kezdés előtt a válogatott labdarúgók eddigi korelnökére, a Ferencváros legendás jobbhátvédjére, a múlt héten elhunyt Rudas Ferencre emlékeztek a játékosok és a szurkolók.

Az első percekben az FTC volt fölényben, később azonban kiegyenlítődött a játék, sőt, inkább a vendégek birtokolták többet a labdát. A 41. percben Ramírez szabálytalansága miatt büntetőt végezhetett el a PAFC, de Pekár lövését Dibusz védte. A zöld-fehér játékosokat a szünetben füttyszó kísérte az öltözőbe.

A fordulást követően aktívabbá vált a Ferencváros, és a szurkolók nagy örömére beállt a válogatott csatár, Böde is, akinek még decemberben sérült meg a bokája, de mostanra felépült. A támadó mindjárt gólpasszt adott, majd maga is betalált – a hivatalos jegyzőkönyvbe a menteni igyekvő Pauljevic öngóljaként került a második találat -, ezzel el is dőlt a találkozó. A hajrában megfogyatkozott a hazai csapat, mivel Leandro megkapta második sárga lapját is.

DVSC-TEVA – Paksi FC 2-0 (2-0)

 Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2518 néző, v.: Iványi

 

gólszerzők: Sidibe (21., 11-esből), Holman (44.)

 

sárga lap: Lázár P. (37.), Jovanovic (71.), illetve Papp K. (11.), Szakály D. (85.)

 

DVSC-TEVA: Radosevic – Lázár P. (Varga J., 73.), Brkovic, Mészáros, Korhut – Bódi (Tisza, 83.), Jovanovic, Holman, Szakály P. – Horváth Zs., Sidibe (Coulibaly, 64.)

 

Paksi FC: Molnár P. – Kulcsár D., Gévay, Lenzsér, Szabó J. – Koltai, Bertus (Kővári, 75.), Kecskés (Balázs Zs., 65.), Papp K., Bartha – Hahn (Szakály D., 65.)

A vendégek kezdték aktívabban a találkozót, de a Debrecen szűk negyedórát követően átvette az irányítást, majd Ibrahima Sidibe büntetőjével – amelyet Szakály Péter harcolt ki – megszerezte a vezetést. A paksiak csak nehezen jutottak el a hazai kapuig, amikor pedig ez sikerült nekik, rossz megoldásokat választottak. A vendéglátók nem sokkal a szünet előtt megduplázták előnyüket, igaz, Holman Dávid találatához a zöld-fehérek védelmének hathatós segítségére is szükség volt.

A fordulást követően a Debrecen magabiztosan őrizte előnyét, a Paks próbálkozott ugyan, de támadójátékából hiányzott a kreativitás, így nem volt esélye a pontszerzésre a Nagyerdei Stadionban.

Vasas FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-0 (0-0)

Illovszky Rudolf Stadion, 2000 néző, v.: Németh Á.

 

gólszerző: Ferenczi I. (82., 11-esből)

 

sárga lap: Vida (37.), Preklet (67.), Pavlov (79.), illetve Williams (47.), Jagodics M. (50.), Halmosi (85.)

 

kiállítva: Jagodics M. (54.)

 

Vasas: Nagy G. – Preklet, Korcsmár, Debreceni, Hangya (Ristevski, 22.) – Vida, Czvitkovics, Berecz (Pavlov, 71.) – Ádám M. (Ferenczi I., 80.), Müller, Remili

 

Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics M., Bosnjak – Németh M. (Medgyes, 71.), T. Wils, Kovács L. – Gaál (Ugrai, 76.), Williams (Jánvári, 56.), Halmosi

Az angyalföldiek aktívabbak, kezdeményezőbbek voltak az első félidő elején, ezért a szombathelyiek válogatott kapusának, Király Gábornak több alkalommal is védenie kellett. A folytatásban a Haladás irányított és több ígéretes lehetőséget is kialakított, ám ezek közül egyet sem tudott értékesíteni.

A szünet után Jagodics Márk öt perc alatt két sárga lapot kapott, ezért a Vasas emberelőnybe került, és ismét magához ragadta az irányítást. Bár akcióból ezt követően sem sikerült betalálnia, a hajrában Jánvári hátulról felrúgta Ferenczi Istvánt, aki büntetőből megszerezte a győztes találatot.

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 2-1 (2-0)

 Diósgyőr, 3000 néző, v: Kassai

 

gólszerzők: Bacsa (17., 34.), illetve Kamber (69.)

 

sárga lap: Kovács G. (71.), Tamás (81.), Rados (88.), illetve Ignjatovic (23.), Szilágyi (28.), Ikenne-King (47.), Nagy G. (74.), Gazdag (76.)

 

Diósgyőri VTK: Rados – Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes – Koman (Bognár, 94.), Egerszegi, Elek – Bacsa, Novothny (Griffiths, 59.), Barczi (Tamás, 70.)

 

Budapest Honvéd: Horváth A. – Botka (Gazdag, 64.), Bobál D., Ignjatovic (Prosser, a szünetben), Lovric – Szilágyi (Ikenne-King, a szünetben), Hidi, Nagy G., Kamber – Vernes, Eppel

Aktívabb volt, többet kezdeményezett a Diósgyőr az első félidőben, s adódó lehetőségei közül Bacsa Patrik révén kettőt kihasználva magabiztos előnyhöz jutott a szünetig.

A második félidő elején mindkét oldalon adódtak helyzetek, de nem a DVTK növelte előnyét, hanem egy szabadrúgás után szépített a Honvéd, amely aztán aktívabb is maradt. A fővárosi csapat a hajrában kapuja elé szorította ellenfelét, de több gól már nem esett, így a téli szünetben kinevezett Egervári Sándor vezetőedző győzelemmel mutatkozott be hazai közönség előtt.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik