Foci

Dániában kapott ki a United, iszonyatosan nagy gólt lőttek a Tottenhamnek

A Bajnokok Ligája után a másodikszámú európai kupasorozat, a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakasza is elkezdődött, és bár kedden már lenyomtak egy meccset (Fenerbahce-Lokomotiv Moszkva 2-0), az igazi meccsdömping a jól megszokott csütörtöki játéknapon van. A csapatok ebben az etapban a nyolcaddöntőért csatáznak, most a párharcok első felvonását rendezték.

A kora esti meccsek közül egyértelműen a szezonban botladozó Manchester Unitedre irányult a legnagyobb figyelem, Louis van Gaal együttese a többi közt a sérült Wayne Rooney nélkül utazott el Dániába, a Midtjylland otthonába. Ráadásul David de Gea is megsérült a bemelegítésnél, így a manchesteri együttes kapuját Sergio Romero védte.

A Vörös ördögök szereztek vezetést Depay révén a 37. percben, ám még a szünet előtt Sisto csinált bolondot az angol védőkből, ezzel egyenlített a házigazda. A hidegzuhany a második játékrészben jött, amikor a csereként beállt Onuachut nem tudták szerelni a manchesteriek, ő pedig a tizenhatos előteréből meglőtte a Midtjylland győztes gólját. Bár még semmi sincs veszve a United számára, van Gaal felkészülhet rá, hogy az angol lapok ismét rajta fognak élcelődni.

Ez a gól volt a United veszte:

A korábbi Vidi-edző, Paulo Sousa mostani csapata, a Fiorentina a Tottenhamet fogadta. A londoniak büntetőből szereztek vezetést, ám Bernardeschi iszonyatosan nagy góljával ikszre mentette a meccset a firenzei alakulat. Az eredmény ugyanakkor az angoloknak kedvez.

Bernardeschi fantasztikus találata:

Bár a Borussia Dortmundra nem várt könnyű feladat a Porto ellen, a németek összességében magabiztosan győzték le 2-0-ra riválisukat. A Sevilla 3-0-ra verte a Moldét, kisebbfajta csoda kellene, hogy a címvédő ne jusson tovább. A St. Étienne mozgalmas összecsapáson győzte le 3-2-re a Baselt, az Anderlecht pedig az Olympiakosz ellen került 1-0-s előnybe.

A Napoli bármennyire is jól szerepel az olasz bajnokságban, az Európa Ligában nincs könnyű helyzetben, bár a Villarreal elleni, idegenben összeszedett 1-0-s hátrány még nem a világ vége.

Eredmények – Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, 1. meccs)

Midtjylland (dán)-Manchester United (angol) 2-1 (1-1)

RSC Anderlecht (belga)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 1-0 (0-0)

Fiorentina (olasz)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (0-1)

Borussia Dortmund (német)-FC Porto (portugál) 2-0 (1-0)

Villarreal (spanyol)-SSC Napoli (olasz) 1-0 (0-0)

St. Etienne (francia)-Basel (svájci) 3-2 (2-1)

Sevilla (spanyol)-Molde (norvég) 3-0 (1-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik